Carcassone és barlangok

Barátnőmmel és a gyerekeivel terveztünk egy Aggtelek és környéki barlangok-Tisza-tó nyaralást.
Előtte mind a ketten annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem nagyon értünk rá a szállásfoglalással bajlódni. Végül is én lefoglaltam Egerben és a kedvenc falumban Szögligeten egy-egy vendégházat azzal, hogy majd együtt keresünk a Tisza-tóhoz valamit.
 Egerben sétáltunk egy nagyot a városban és megnéztük a püspöki palota pincerendszerét ráhangolódásként a barlangokra.

Egerben a szálláson volt wifi, de már késő lett volna telefonálgatni, úgyhogy kiírtunk vagy 10 szálláshelyet a Tisza-tónál, azzal, hogy majd másnap útközben fölhívjuk. 

Másnap nem volt igazán jó idő. A Bükköt felülről kerülve Szalajka-völgyi kitérővel mentünk át Szögligetre.

Közben fölhívtam a szállásokat de sehol sem volt hely. Ez olyan furcsának tűnt, mert sem Egerben, sem Szilvásváradon nem nyüzsögtek a turisták, pedig már jócskán benne voltunk a szezonban. Úgy látszik az embereknek még mindig a nyaralás az szigorúan vízpartot jelent.

Este 9-kor érkeztünk meg Szögligetre. A a szállásadó megbízottja megmutatta a házat, amitől teljesen elájultunk. Amikor elment, egymásra néztünk és mindegyikünkből egyszerre tört ki a kérdés, hogy mi a fenének akarunk mi innen elmenni, amikor ez annyira jó hely. Szegény biciklivel még haza sem ért, hívtuk, hogy  maradnánk egész héten.

Utána előszedtük a Carcassone-t. A barátnőmék nem ismerték, de az első játszma után kiderült, hogy nekik is bejön, mert rögtön játszottunk még kettőt és utána minden este ez ment.

Nekem Alsóhegy vagy ismertebb nevén Aggtelek és környéke mindig is a kedvencem volt. Nem tudom összeszámolni hányszor jártam már itt, mivel gyakorlatilag barlangászok közt nőttem fel, így aztán nem idegesített, hogy mennyi mindent kihagyunk, ugyanis kamasz gyerekekkel nem egyszerű az utazás. A barátnőmmel azt mondogattuk, hogy nem baj nyaralunk. Minden nap éjfélig vagy még tovább játszottunk ezért reggel mindenki jó sokáig aludt. Utána órák teltek el a készülődéssel és a bőséges reggelivel, majd megnéztünk valamit, majd ettünk és játszottunk.  Így ment minden nap. Egy hosszabb gyalogtúra szóba sem jött, vagy már a nemrég megnyitott Rákóczi barlang sem érdekelte őket a másik kettő után. Végül is nem baj így marad nekem is újdonság legközelebbre.
Jártunk a Baradlában a középtúrán.

Láttuk a világ legnagyobb könyvét.

Na ez mekkora hülyeség! Végig ezen gondolkoztam, amíg a tulajdonos hölgy beszélt a könyvről. Ki kellett bontani az épület tetejét, kivágták a gyönyörű gerendákat, hogy daruval be tudják emelni. A könyv az aggteleki karsztvidék természeti és épített örökségéről szól. Egy csomó szakértőt kértek fel a megírására, tehát ez egy új könyv nem egy már meglévő másolata, de nem tudtak velük megegyezni a szerzői jogokról, ezért normál könyv alakban nem tudták kiadni. Így azon kívül, hogy ez egy érdekesség, totál hiábavaló. A végén amikor lehetett kérdezni, megkérdeztem, hogy a férjének sok ilyen jó ötlete van-e. Erre azt felelte, hogy egyik nap hajnalban fölriadt, őt is fölkeltette és elmesélte neki a szalamandra ötletét, majd másnap már jöttek is a munkagépek, kezdték a földmunkát és alig több mint egy hónap alatt kész lett a kövekből kirakott óriás szalamandra a hegyoldalban, amiről mindenki azt hiszi (én is), hogy a nemzeti park csinálta, mivel ez az ANP címerállata, de nem, ez is az ő kedves férje fejéből pattant ki.

Gondolom volt egy csomó befektetni való pénzük, amit mondjuk tőzsdézés helyett ebbe a Szinpetri szélén álló lepukkant vízimalom felújításába fektettek. Gyönyörűen és kifejezetten igényesen van megcsinálva minden. Nem csak a nagy könyv, hanem a papírmúzeum is és az egész környék. Milyen szerencsénk van, hogy vannak ilyen őrültek!

Egyik nap megnéztük Szlovákiában, Dobsinán a jégbarlangot. Na az a másik teljesen elképesztő dolog!

Honnan van itt ennyi jég? 

Egy másik nap Kassára menet fölmentünk a ládámat karbantartani Tornaszentandrásra az ikerszentélyes árpád kori templomhoz. Szerencsénk volt mert bejutottunk a templomba,  pont ott volt egy kiránduló csoport, akik odahívták a kulcsot őrző nénit.

Fényképeztünk egy gyönyörű lila virágos táblát. Fogalmam sincs, hogy mi lehet ez a növény.

Átmentünk Bódvalenkén is. Már jártam arra. Ez az egyik legszegényebb falu a környéken. Egy csomó ház tűzfalára freskókat festettek, ezzel próbálva turistákat vonzani a faluba. Ez szerintem nem működik. Ha jön is ide valaki, maximum csinál egy pár képet és megy is tovább.  Nyomasztó a látványos szegénység. A házak düledeznek, az emberek nagy része munkanélküli lehet, mert hétköznap délelőtt tétlenül üldögélnek a házak előtt. Mi sem álltunk meg. Egy képet csináltam csak a kocsiból, pedig eredetileg végig szerettem volna fényképezni a falut.

Utolsó nap délután Szögligeten fölsétáltunk Pista bácsi tájházához. Hihetetlen beszélőkéje van az öregnek. Eltöltöttünk ott vagy 2 órát. A saját szülői háza van dugig megtöltve az eredeti bútorokon, ruhákon kívül töménytelen kapott-gyűjtött régi dologgal. A konyhában a kemence kéményében denevérek laknak.

Mindent meg lehet fogdosni, ki lehet próbálni.