puszikávé: augusztus 2014

2014/08/29

Tengerpart

Hétvégén a barátnőmmel és a Berlinben tanuló unokahúgával, régi vágyunkat

teljesítve fölmentünk a tengerpartra. A lengyel részen Miedzyzdroje-ban

aludtunk, de kétszer is átkompoztunk az ingyenes komppal Swinoujscie-be,

a határvárosba, ami már az Usedom nevű szigeten van és Lengyelország felől

csak komppal lehet megközelíteni. Aztán vasárnap hazafelé tettünk egy

jókora kerülőt Stralsundba. Tulajdonképpen nem csináltunk semmit csak

élveztük ahogy a tengeri szél kitisztítja a fejünket. Nem tudom, hogy azok az

emberek is érzékelik-e ezt, akik a tengerparton laknak, de én határozottan

éreztem, ahogy a stressz és mindenféle nyomás megy ki az agyamból.

már kezdett alkonyodni, de mi rögtön lerohantunk a partra

a homoktól meg kellett szabadulni

Miedzyzdroje, móló

mindenféle vigasság a tengerparti sétányon

lejárat a partra a Wolin nemzeti parkban

látszik az előző esti móló

Lili a medúzamentő, az összes partra vetődött medúzát visszadobta

Swinoujscie, jön a parti őrség

műemlék világítótorony

tengeri partfutó

új világítótorony

jön a komp Svédországból

másik komp

integetők

Csipi is élvezné

híd helyett folyamatosan jár az ingyenes komp

vaddisznók a kompnál

megpróbáltunk lampiont eregetni, de nem akart fölszállni

másoknak sikerült, úgyhogy biztosan mi voltunk a bénák

vasárnap, már hazafelé, Ahlbeck, jöttek-mentek a felhők

ebből már eső is esett

anyukájuk polar dzsekiben videózza a fürdőző gyerekeit

Stralsund, a Nikolai templom és a városháza

meseházak

városkapu

kikötő és az Óceánium

2014/08/26

Berlinben már sokszor voltam, jól ismerem. Főleg még a rendszerváltás előtt-alatt, mert volt egy csomó barátom, ráadásul a Malévnál dolgoztam, úgyhogy semmiből sem állt kiugrani szabadjeggyel. Már a fal leomlása előtt is nekünk magyaroknak át lehetett menni Nyugat Berlinbe, ami mégiscsak nyugat volt, meg a rendszerváltás maga talán itt volt a legérdekesebb, legizgalmasabb, úgyhogy azokban az években tényleg sokat jártam ki. A régi barátságok persze egy kicsit megkoptak, mert ahogy mindenkinek kitárult a világ, mindegyikünk másfelé utazgat. Egy pár éve egyszer még voltunk kint autóval, akkor kifejezetten a régi német barátokkal találkoztunk, de most valahogy nem volt kedvem megkeresni őket. Biztos az is benne van, hogy ha a barátnőm itt marad, akkor úgyis jövök még.
Szóval ez a mostani Berlin olyan lustálkodós, környéken sétálós lett. Egyik dálután kimentünk Potsdam-ba, és egyik nap bementünk a városban, hogy megnézzük a Spreepark romjait, amit közben új kerítéssel körbekerítettek, úgyhogy nem tudtunk bemenni, majd a 100-as emeletes busszal buszoztunk egy teljes kört, mert az olyan mintha direkt városnéző busz lenne, és a Brandenburgi kapu mellett megnéztük a holokauszt emlékművet. Szegény Lili elég sokat unatkozott és szerintem nem nagyon értette, hogy mi a fenét eszünk mi ezen a ronda városon. Pedig kifelé a kocsiban történelem órát tartottam, és elmagyaráztam neki, vagy legalább is megpróbáltam elmagyarázni, hogy mi volt az a rendszerváltás. Nem volt egyszerű megfogalmazni úgy, hogy egy 12 éves gyerek megértse, hogy mi volt a bajunk a régi rendszerrel, és nekem miért nagy dolog még így 25 év után is, hogy 4 országon átmegyek úgy, hogy csak abból veszem észre, hogy már másik országban vagyok, hogy más nyelvűek a feliratok.