Esztergomi ládázás

Kivettem, a plusszóráimat és elmentem Esztergomba ládázni.

Először a Dunai szörny nevű ládát kerestem meg, ami a Dorogi szénbányák szénrakodója volt valamikor és tényleg olyan mint a birodalmi lépegető. Olyan alacsony most a vízállás, hogy  a kavicsos partból jó nagy rész szárazon van. Láttam egy csomó vizimadarat akik a szárazulatokon napoztak, de sajnos nem lehetett a közelükbe menni, mert elszállt az összes. 

Utána a kerek templomnál kerestem meg a ládát, amit tavaszal amikor Visegrádra mentünk a Lilivel nem találtunk, viszont akkor a templomot megnéztük. Most 1 perc alatt simán meglett, de a templomba nem mentem be mégegyszer. Utána fölmentem a hegyoldalba Babits nyaralójához. Megörültem, mert nyitva volt a kertkapu, nem szeretem ha a gondnokot föl kell hívni telefonon ha meg akarok nézni valamit, ritkán szoktam, csak ha valami nagyon különleges a hely. Ez is ilyen lett volna, azért örültem meg, de aztán mégsem lett a múzeumnézésből semmi, mert 2 osztálynyi gimnazista várakozott, hogy a kis nyaralót megmutassák, úgy, hogy kb. tízesével mehettek egyszerre, mert többen nem fértek be egy szobába. Tényleg sajnáltam, mert nagyon hangulatosnak látszott, de hát Esztergom nincs messze, majd legközelebb. 

gyerekek az aláírásfal alatt

a tanárúr békésen sörözget az osztályára várva

A nyaralótól nem messze volt a Belvárosi kálvária kápolna, amit tavasszal már megtaláltunk, viszont akkor nem töltöttem az időt a kálvária fényképezéssel, úgyhogy most visszamentem. A Csendhegyeken látszik majd az eredmény, illetve az eredménytelenség. Már már paranoiásan a stáció domborművek üveg és egy sűrű szövésű drótháló mögött vannak, amit még egy kis hegyes nyilakból álló kerítés is véd. Látni csak azt lehetett ahol az üveg be volt törve. 

ez az autó már tavasszal is itt állt

a Kerek templom kupolája a kálváriától

 Megkerestem még a Mária Valária hídnál a ládát aztán nekikezdtem az Esztergomi séta nevű 9 pontos multiládának, fölmásztam a Macskaúton keresztül a bazilika mellé a Melocco féle István megkoronázása szoborhoz, aminél furcsa mód szlovákok fényképezkedtek és szegény István úgy néz ki mint egy ősember, de aztán besokaltam. 

Macskaút gyíkkal

sok lépcsővel

és macskákkal

Gondolom a közelgő hidegfont eredményeképpen egyre jobban kezdett fájni a fejem, úgyhogy nem volt kedvem  a tűző napon a városban kilométereket kóricálni, viszont hazamenni még nem akartam, ha már egyszer szabadnapot vettem ki, úgyhogy Szlovákián keresztül fölmentem az Ipoly völgyébe megnézni két miniduzzasztót és hallépcsőt. Az egyiknél a ládát simán megtaláltam, viszont a hallépcsőt nem értettem, mert egyáltalán nem volt benne víz. Szegény halak ott biztos, hogy nem jutottak tovább. A másiknál viszont a láda  a hallépcső két ága közötti szigeten volt, amire csak nagy nehezen jöttem rá, miután szoknyában és szandálban megjártam egy szederrel átszőtt bozótost és a víz megállított. Itt bezzeg jó sok vizet engedtek a hallépcsőre, úgyhogy esélyem sem volt.

hallépcső, ahol nekem át kellett volna mennem ot sokkal nagyobb volt a bozót 

Végül is kb. 10 kilométerrel a lábamban hulla fáradtan mentem haza. Ha nem fájt volna a fejem, akkor egy tökéletes nap után.