Gondolkodós őszi séta Telki fölött

Szünet van az iskolában és én is kivettem három nap szabadságot. Tegnap délután voltunk a Láthatalan kiállításon. Ezt mindenkinek végig kellene járni! Azon túl, hogy ha csak egy órára is, de megtapasztalod a vakságot és sok mindent megtudsz a vakokról és látássérültekről, átértékelsz egy csomó mindent. Én eddig is tudtam, hogy nekem mennyire fontos a szépség, a látvány, de most mégis teljesen más szemmel néztem az erdőt. Ma délután Csipettel tettem egy nagy kört Telki fölött, megkerestem egy ládát és közben jó sok időm volt gondolkodni. Azt hiszem, hogy ha én most elveszíteném a látásomat, akkor nem a szépség elvesztése lenne a legnagyobb veszteség, hanem az önállóság elvesztése. A látványt az emlékeimből egy szagfoszlánnyal, tapintással, ízzel elő tudnám hívni. Az egy látó ember számára szerintem felfoghatatlan, hogy egy születésétől vak ember, hogy éli meg a dolgokat. A csoportvezetőnk, Feri, úgy született, hogy csak egy kevés fényt érzékel. A sötétben botorkálás közben végig beszélgettünk. Valaki megkérdezte, hogy van-e valami fogalma a színekről. Persze nincs és sok más, nekünk természetes dologról sincs, de ezek nem is zavarják. Feri egy nagyon pozitív és vidám ember volt és a szavaiból az derült ki számomra, hogy vakon vagy látássérülten is lehet teljes életet élni de csak akkor ha az embernek van segítője.