Ma gyönyörűséges napos időre ébredtünk. Lilinek átjött a barátnője, rám nem volt szükség, így gondoltam, hogy elgyalogolok messzebbre. Az unokahúgommal megbeszéltem, hogy ha olyan messzire mennék, hogy nem tudok hazajönni, akkor eljön értem az én kocsimmal. Végül így is lett, átgyalogoltam Perbálra, de visszajönni már nem volt energiám.
Itt a Zsámbéki-medencében az összes falut összeköti egy bicikliút rendszer, amit úgy hívnak, hogy Budavidék Zöldút. Igazából csak annyit csináltak, hogy föltérképezték a földutakat és kitettek egy pár kőoszlopot tájékozódásnak. A kőoszlopok közül van olyan ami pár évet sem bírt ki, széttörtek. Nem hiszem, hogy biciklis vandálok tették tönkre őket, inkább az időjárást nem bírták és szétfagytak. Nem is értem, hogy két kukoricaföld sarkára mi a fenének egy drága vésett kőoszlop, minimális információval. Biztos, hogy olcsóbb lett volna egy olyan tábla mint a rendes közlekedési táblák, csak alacsonyabb oszlopon, amire rá lehetett volna írni azt is, hogy mekkora távolság a cél, és azokból többet is ki lehetett volna rakni, mert ezek a kőoszlopok olyan ritkán vannak, hogy símán el lehet tévedni.
Az utak egy része viszonylag jól járható, főleg azok ahol nagyobb gépek nem járnak, de azok amiket a traktorok is használnak, azok borzalmasak. Pláne most, hogy olvad a hó, iszonyú nagy a sár. Volt amikor több kiló sárkoloncot cipeltem a bakancsomon.
A Csipit meg kellett fürdetni amikor hazaértünk.
Sajnos nem vittem magammal fényképezőgépet, csak a telefonommal fényképeztem, így nem látszik a csordányi őz. A Csipit alig tudtam visszatartani, hogy ne rohanjon utánuk. Máskor inkább viszek hátizsákot a féynképezőgéppel ha ismeretlen helyre megyek.
