Sízés

Tudom, hogy ilyenkor már tavaszi virágokról meg a húsvéti előkészületekről kellene írni, de én még visszahozom egy kicsit a telet, ugyanis nagyjából húsz év után eljutottam síelni. Még valamikor karácsony után kiderült, hogy az unokatestvéremék mennek Ausztriába sízni és a kocsijukban és a szálláson is van két üres hely. Arra gondoltam, hogy ez lenne talán a legolcsóbb és legegyszerűbb módja annak, hogy kiderüljön, hogy a Lilinek tetszik-e ez a dolog.
Én gyerekkoromban tanultam meg sízni, először még apukámmal meg a síversenyző nagybátyámmal jártunk Lengyelországba, aztán később barátokkal főleg Szlovákiába meg Bulgáriába. A rendszerváltásig minden télen legalább egy hetet síztünk valahol, és hétvégenként ha itthon nem volt hó akkor mentünk a Szlovákokhoz, de aztán ahogy kitárult a világ, inkább nagyobb utazásokat tettünk amik mellett sem idő sem pénz nem volt sízésre. Most a hegyen döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott ez az egész. Igazából nem is a sízés, hanem az a fantasztikus érzés, hogy ott lehettem a gyönyörű havas hegyek között. Most nagyon sok kétségem volt affelől, hogy tudok-e még így húsz év kihagyással, kb ugyan ennyi kiló túlsúllyal, edzés teljes hiányával sízni, de egy perc után rájöttem, hogy ez olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Persze a kondi hiányzott, de ezek a (nekem) újfajta sílécek annyival könnyebbé teszik a kanyarodást, hogy azon vettem észre magam, hogy úgy száguldozok mintha sohasem hagytam volna abba.
Lilinek most volt először a lábán léc. Az oktatás olyan drága lett volna, hogy kénytelen voltam én valahogy tanítgatni, habár tudtam, hogy ez hisztit és üvöltözést jelent majd. Így is volt, az első menet majdnem két órába telt, legalább ötször föl akarta adni, zokogott és ordibált, de a végére valahogy ráérzett a mozdulatokra. A második menet már kevesebb mint fél óra volt és csak egy párszor esett el, aztán mentünk még 13-at.
Este meg akartunk halni és biztosak voltunk benne, hogy másnap meg sem tudunk majd mozdulni. Én konkrétan alig bírtam fölmenni az emeletre a szobánkba.
Reggelre persze azért összeszedtük magunkat. Egy másik hegyen egy kék pályán kezdtünk, de hamarosan áttértünk egy piros (haladó) pályára és utána már nem volt megállás.
Megbeszéltük, hogy jövőre ha lesz itthon hó akkor Mátraszentistvánon beíratom egy pár órás tanfolyamra és akkor kettesben is neki merünk vágni mondjuk Szlovákiának.

Első nap, amikor már jól ment. Hochwurzen

Dönget lefelé a szerencsére majdnem töküres pályán.

Második nap, Planai, a kék pálya alja

Ez már piros pálya. Ezen a pályán hangszórók voltak és itt lehetett zenét választani.

Harmadik nap. a Reiteralm teteje. Éjszaka friss hó esett.

Fönt a napsütés ellenére sem olvadt.

Szemben a Dachstein csoport

Napozunk a felvonón

Kilátás az ablakunkból

Negyedik nap. Csak néha sütött ki a nap, viszont olvadt a hó.

Utolsó menet, sajnos délután indulni kell haza.

a jobboldali 3 hegyen síztünk