Veszprém hóban

 Reggelre leesett több mint 10 centi hó és még folyamatosan havazott. Jól bereggeliztünk aztán elmentünk az állatkertbe, mert a szállodai csomaghoz adtak két belépőt. Egy elég meredek úton kellett volna lemenni, ahol éppen egy hókotró dolgozott, de a hó is folyamatosan hullott, úgyhogy nem mertem megkockáztatni mert féltem, hogy nem fogok tudni visszajönni. Már látni lehetett a ketreceket a kerítésen túl, úgyhogy inkább otthagytuk a kocsit és lementünk gyalog. A lejtő alján a legnagyobb megdöbbenésünkre egy csupasz hómezőt találtunk, meg az állatkert beton kerítését ameddig a szem ellát. Még nyomok sem voltak a hóban.

Hol az állatkert bejárata?

A hókotró éppen jött lefelé, megállítottuk, hogy megkérdezzük. Azt mondta, hogy menjünk nyugodtan a földúton (földút van a hó alatt?), aztán majd meg fogjuk látni. Tényleg, kb. 1 km csúszkálás után a mély keréknyomokkal szabdalt hómezőn keresztül odaértünk a bejárathoz. Közben kiderült, hogy az aszfalt út jó nagy kerülővel ment volna a parkolóig, de az nem volt feltűnő, mert egyetlen kocsi sem állt ott, csak a hókotrót láttuk a távolban.
Mi voltunk az egyetlen látogatók az állatkertben. Senki mással nem találkoztunk csak az ápolókat láttuk. Az állatok fele sem volt látható, de erre számítottunk.
A terráriumban volt egy szuper játszótér, meg egy elkerített rész legalább 100 tengerimalaccal. Ott eltöltöttünk több mint egy órát és elkezdődött az azóta is tartó masszív könyörgés, hogy vegyünk két tengerimalacot. Rögtön kettőt mert elolvasta, hogy a tengerimalac társas lény.

Töménytelen, mindenféle méretű és korú malac

A nyesttel is jó sokat szórakoztunk, míg végre előjött és le tudtam fényképezni. Tanulmányozni akartuk mert megint lehet hallani otthon, hogy valami állat mászkál a tető és a burkolat között. Ez nyest szokott lenni.

Jó nagy karmai vannak, nem csoda, hogy kopog a plafonon.

Szegény kis kenguru, Ausztráliában hol van ilyen hideg?

A szibériai tigris otthon érezheti magát a hóban.

Szemmel láthatóan jól érzi magát.

Az állatkert után visszaverekedtük magunkat a hómezőn keresztül a kocsihoz, aztán visszamentünk a szállodába, mert ott ingyen lehetett parkolni és fölsétáltunk a várba. Nagyon hangulatos volt a hóesésben.

Megnéztük a Szaléziánumot. Ott is mi voltunk az egyedüli látogatók. Jót beszélgettünk a hegedűkészítővel, aztán ittunk egy gyógyteát a teázóban. Amikor végeztünk már sötétedett, de még nem gyújtották föl a lámpákat ezért nem nagyon lehetett fényképezni. Egy darabig próbáltam húzni az időt, de a Lili már nagyon ment volna fürödni,  úgyhogy elindultunk visszafelé. Közben persze meggyulladtak a lámpák és annyira szép volt a hóesésben az egész, hogy visszamentünk a Szaléziánumhoz is.

Az egész napos gyaloglás utáni maradék erőnket kiszívta a fürdés meg a szaunázás. Vacsora után két perc alatt elaludtunk és reggel sem akaródzott fölkelni. Ráadásul egész éjszaka esett a hó. Kicsit kezdett aggasztani a hazamenetel, mert nem szerettem volna a 8-as úton meg az autópályán menni, hanem a Bakonyon keresztül. Úgy tűnt, hogy az utak csak latyakosak, úgyhogy fölmentünk Eplénybe megnézni a sípályát. Engem a sírás kerülgetett, nem is értem, hogy mióta a Lili megvan miért nem sízünk. Neki is nagyon tetszett, meg kellett ígérnem, hogy jövőre mindenképpen megtanulhat. Miután a parkolóból két fiatalember kitolt, majd Olaszfalu után visszafordultam, mert nem lehetett látni az utat, Zircen keresztül a főúton csak átvergődtünk a Bakonyon. Ahogy haladtunk kelet felé annál kevesebb volt a hó. Móron már eső esett.