Végre kisütött a nap

Pénteken végre napfelkeltére ébredtünk. Ráadásul szabadságon vagyok. Lilinek megígértem, hogy hazahozom délben az iskolából, úgyhogy kinéztem az iskolához egy viszonylag közeli ládát, amihez gyalogolni kell. Útközben rájöttem, hogy a völgyekben még ül a köd. Azon a részen ahol a kocsit hagytam már éppen felszállt a napsütésben, de gyönyörűséges zúzmarát hagyott maga után.
Feljebb a hegyen, ahol éjszaka sem volt köd, nem volt zúzmara sem. Olyan volt az egész mint egy fordított hóhatár. Lent fehér volt minden egy bizonyos vonalig, aztán ahogy egyre melegebb lett a tűző napsütésben, mindenhol elolvadt. Mire visszaértem, már nyoma sem volt, csak a vetés gőzölgött.