A barna papír második élete

Már augusztusban az esküvőn tudtam, hogy karácsonykor is ezt a barna papírt fogom használni. Különböző mintákat nyomdáztunk rá az ebayről fillérekért rendelt nyomdákkal és kivételesen életemben először időben becsomagoltam az ajándékokat.

 A barátnőmmel minden évben közösen szoktunk valamilyen ehető ajándékot gyártani. Az idén szalámit csináltunk. Hatalmas siker volt.

Végre kisütött a nap

Pénteken végre napfelkeltére ébredtünk. Ráadásul szabadságon vagyok. Lilinek megígértem, hogy hazahozom délben az iskolából, úgyhogy kinéztem az iskolához egy viszonylag közeli ládát, amihez gyalogolni kell. Útközben rájöttem, hogy a völgyekben még ül a köd. Azon a részen ahol a kocsit hagytam már éppen felszállt a napsütésben, de gyönyörűséges zúzmarát hagyott maga után.
Feljebb a hegyen, ahol éjszaka sem volt köd, nem volt zúzmara sem. Olyan volt az egész mint egy fordított hóhatár. Lent fehér volt minden egy bizonyos vonalig, aztán ahogy egyre melegebb lett a tűző napsütésben, mindenhol elolvadt. Mire visszaértem, már nyoma sem volt, csak a vetés gőzölgött.

Elkezdtem járni a Camino-t?

Na jó, nem. Illetve, de, mert most jöttem rá, hogy itt is van Szent Jakab zarándokút, ami a hivatalos Camino de Santiago része.

Már elég régen izgatta a fantáziámat, hogy elgyalogoljak Budakeszire. A múlt vasárnap délelőtt beugrott hozzánk egy barátom, úgyhogy megragadtam az alkalmat és elvitettem magam Budakeszi szélére, hogy hazagyalogoljak, de egy rossz úton indultam el és a vadkerítéseken nem tudtam átjutni  a jó útra. Ahelyett, hogy az első km után amikor rájöttem, hogy rossz úton vagyok, visszafordultam volna, én hülye mentem tovább a kerítés mellett,  mert az irány az jó volt, hogy csak találok majd egy létrát. Persze nem találtam, úgyhogy 3km után kénytelen voltam visszafordulni mert vége lett az útnak.  Persze 6 km után, amikor visszaértem oda ahonnan indultam, és megkerestem a jó út elejét, ami egy kis ösvényen leágazott arról a széles útról amin én mentem, már nem volt annyi időm hogy sötétedésig hazaérjek. Ott álltam a buszmegállóban, a busz 5 perce ment el és vasárnap  délután révén csak egy óra múlva jött volna a következő, úgyhogy megint haza kellett telefonálnom, hogy jöjjenek értem.

Aztán egész héten annyi dolgom volt, és meg is fáztam, hogy még egy kutyasétára sem futotta.

Alig vártam a hétvégét, hogy megint próbálkozzak. Persze megint rossz idő lett, de a múltkor is olyan szép volt a ködös erdő, hogy  vasárnap reggel megintcsak szereztem egy fuvart Budakeszire és végre a jó úton, a sárga kagyló jelzésen hazagyalogoltam.

Ezen a részen régebben nem volt semmilyen turista út, csak egy pár éve festették fel a sárga kagylókat a területet behálózó erdészeti utak legszebbjére, sőt újabban piros Mária-út jelzés is van.

A kát ronda tarvágásos részt kivéve végig szépen rendbentartott  tölgy szálerdőben vezet az út és érint két régi felhagyott kőbányát is. Az egyikben már voltam ősszel, akkor a színes lombok miatt volt szép, most meg mindkettő a hihetetlen harsogó zöld vastag moharéteg miatt. Olyan érzésem volt a bányáknál, hogy mindjárt meglátok valami koboldot vagy tündért. 

Ez a kb. 9 km csak egy elenyészó kis része volt a magyar Camino első napi penzumának, mert Pestről a Clark Ádám térről a 0 km kőtől kellene elgyalogolni Zsámbékra az első nap, ami összesen 31 km. Én már több ismerősöm (igazi) Camino blogját végigolvastam, azok a huszon-harminc kilométerek amiket naponta megtettek valahogy nem tűntek olyan borzasztóan soknak. Viszont ez a nagyon jól ismert, autóval már szerintem több százszor megtett 31 km  iszonyú soknak tűnik.
Mit tűnik! Ezt tudom, hogy borzasztóna sok. Teljesen átértékeltem az olvasmányimat. Igaz, hogy a közelmútban már több száz kilométert legyalogoltam, de még így sem érzem elég fittnek magam ehhez, de befészkelődött az agyamba. Előbb utóbb meg fogom próbálni, hogy ha nem is Zsámbékig, de legalább haza tudok-e gyalogolni a nullás kőtől,  és ha igen akkor mennyire lesz leamortizálva a lábam.