Saturday, December 28, 2013

Tavaszi geokarácsony

Szerencsére 26-án nem indultunk el a szemerkélő esőben a geokarácsonyfához. Ma fantasztikus idő volt, húsvétkor nagyon örültünk volna neki. Úgy látszik ez az év már csak ilyen, az időjárás folyamatosan időzavarban van.






 





 Hazafelé még elmentünk a Kutyavárhoz is, ami egy középkori vadászkastély kevéske falmaradéka, habár állítólag földel betemetve van  még ott egy csomó minden.

Thursday, December 26, 2013

Ekkora fánk még sosem volt...

 Lili idén  itthon akart maradni és ő akarta földíszíteni a fát. Megvenni is együtt mentünk  így az lett a vége, hogy több mint 2 méteres lett. Vettem egy karácsonyfatalpat is, mert én hülye azt hittem, hogy ez egyszerűbb lesz mint ahogy eddig csináltuk, hogy egy nagy cserép földbe állítottuk be a fát. Nem is értettem, hogy a pasik miért utálják annyira a fa befaragását a talpba. Hát most már értem. Két órát szórakoztam vele.
Gyerekkoromban emlékszem, hogy egy hokedli volt kivágva. A hokedli alatt állt egy vödör víz, az ülőke közepén volt egy lyuk, abban állt a fa, a vége beleért a vízbe és egy fehér damaszt abrosszal az egész be volt takarva. Ezt onnan tudom, hogy a nagymamám mindig csinált stolverket karácsonykor, ez egy elképesztően finom tejkaramella volt egyesével zsírpapírba csomagolva. A neve gondolom a háború előtti Stollwerck csokoládé és édesség gyár nevéből került be a családi szótárba. Ez a karamella mindig ott volt egy kosárban a fa mögött  és egyszer amikor bemásztam érte az abrosz nem volt rendesen rögzítve és megláttam a vödröt. 
Emlékszem, hogy egy kissé érdekesnek találtam, de még ettől sem merült fel bennem, hogy valami gond lehet ezzel a Jézuska hozza dologgal.  Igaz, hogy mi a nagyobbik húgommal olyan kiváltságos helyzetben voltunk kiskorunkban, hogy első gyerekek lévén  mindenki azon volt, beleértve apukám testvéreit is, hogy nekünk  megteremtsék a tökéletes karácsonyt. Pont nemrég meséltük a gyerekeknek, hogy  a lakásban az ajtókat nem lehetett zárni ezért annak a szobának a kilincsét kiszedték ahol a karácsonyfát díszítették, de tudták, hogy mi  a kilincs helyén lévő lyukon leselkedünk. Az egyik nagybátyám valami fehér tollat lebegtetett a lyuk előtt, aztán azt mondták, hogy az volt az angyal szárnya és mi ezt nagyon izgalmasnak találtuk.
Hát azt hiszem, hogy ennek a titokzatoskodásnak jó pár évre vége, a gyerekek kinőtték, majd az ő gyerekeikkel kezdődik megint.



Szellemkutya is van a képen. Csipi teljesen meg volt zavarodva a sok embertől, egy percre sem állt le.



A gyerekkori díszeink nem tudom, hogy hová lettek. Ezeket a diszeket én lassan 30 éve gyűtögetem. Szinte mindegyikre emlékszem, hogy honnan van.  A zenélő kukoricacsuhé angyalkák például a csehszlovák kultúra boltból, igaz, hogy a szárnya már a legtöbbnek hiányzik. A kis járműveket New Yorkban vettem 1987-ben. A szalma csillagokat és fenyőket Prágában a lengyel kultúrában. Régebben nem nagyon lehetett ilyeneket kapni, ezekben az állami kultúra boltokban volt néha fillérekért,  mostanában a kézműves vásárokon van sok gyönyörűség, viszont iszonyú drágák.




A húgomék fája most csak akkora volt mint a miénk. Az ajándéközön a szokásos. A két nagylány hetek óta csomagol. Azért van ennyi, azon túl, hogy 13-an vagyunk, mert ha valaki kap 5 zoknit akkor az náluk 5 csomag.


A gyerekek megint előadással készültek. A közös énekes-felolvasós előadás a jászolról és annak mindenféle jelentéséről szólt és én nem is nagyon értettem, igaz nem is nagyon figyeltem.


Utána a három kicsi még külön előállt egy tudományos előadással a karácsonyról. Ők maguk szedték össze az internetnől. Kifejezetten érdekes volt.


Sunday, December 8, 2013

Este a városban

Karácsony előtt mindig úgy gondolom, hogy szeretnék a városban mászkálni és aztán pillanatokon belül elegem szokott lenni a tömegből. Most is pontosan így zajlott. Ráadásul a díszkivilágítás  régebben sokkal szebb volt. Most szerintem spórol a város, van egy csomó olyan utca ahol most nincs egyáltalán,  ami nem baj, azt viszont nem szeretem, hogy sok helyen ezek a formára hajlított csöves bigyók vannak fölaggatva minden lámpaoszlopra, amik sokkal rondábbak a lámpafüzéreknél.











Sunday, December 1, 2013

Alkonyat

A szokásos kör a kutyával.




































A vezetékek országa vagyunk.




Adventi kézműveskedés meg persze a bazár Hidegkúton



 A Liliék osztálya és a tanárok közös euritmia bemutatójával kezdődött a szokásos adventi kézműveskedés.






Az idén nálunk is lehetett koszorút csinálni. A drága koszorúalap helyett  
durva nagylyukú zsákvászonba tekert szalmából formázták a koszorút, 
amit aztán ugyan olyan jól lehetett díszíteni.



A mézeskalács díszítésnek mindig nagy sikere van.

Annyira bírtam, hogy ilyen ötletesen kitalálták, hogy hogyan fogják megismerni 
sütés után, hogy melyik kalács kié.


Ezeket a gyönyörű dolgokat a negyedikesek kötötték olyan gyapjúból,
amit  saját maguk festettek növényi festékkel.

Az egésznek a végén szokás szerint közös éneklés mellett meggyújtottuk az első gyertyát a nagy koszorún. Szerintem senki sem tudta, hogy az új angoltanár tud hegedülni és énekelni. Gyönyörűséges volt ahogy elénekeltek kánonban egy latin nyelvű karácsonyi éneket. Folyton erőltetik a kánont, de én nem szeretem. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg tetszett. Meg is mondtam a Lilinek, hogy tanulja meg ezt a dalt, és karácsonykor előadhatnák itthon is a gyerekekkel.


  A hidegkúti bazár az idén is egy napra esett a miénkkel, így aztán délután átmentünk oda. Láttam a műsorban, hogy kettőkor koncertet ad Ő:


Persze csúszott az egész, a gyerekek már kezdtek nyűglődni, és amikor végre elkezdődött egyáltalán nem értették, hogy én ezt miért akartam megvárni. Én meg rádöbbentem, hogy így 20-30 év szünet után is tudom a számok nagyrészét, ennél konkrétan majdnem sírtam. A második szám közben mondtam nekik, hogy menjenek nézelődni, mert én biztos, hogy végighallgatom az egészet.