Megint drónozni szerettünk volna Tata körül, de előtte felmentünk a Szelim barlanghoz. A hegyen olyan köd volt, hogy az orrunkig alig láttunk. Szerintem ez a bezártság jótékony hatása, hogy az emberek még ilyen hideg csöpögős borzalmas időben is nyüzsögtek az erdőben. Utána a Naszály környéki halastavakhoz akartunk menni drónozni, de a tavak le voltak eresztve, és nem is lehetett őket rendesen megközelíteni. Egy helyen tudtunk csak egy tó közelébe férkőzni, és ott rájöttünk, hogy a madarak miatt amúgy sem lehetne drónozni, úgyhogy inkább átmentünk az Által-éri-ülepítő tóhoz, hogy a szigetet megnézzük a drónnal. Túl sok értelme nem volt, mert olyan nagy volt a köd a magasban, hogy alig látszott valami. Utána még bementünk Tatára a nem létező naplementére, hogy megnézzük a vadludak behúzását. Inkább csak hallani lehetett őket, mert a leeresztett tó közepén volt a legtöbb, ami azért jó messze volt. Egyszer már el kellene ide jutnom jó időben is, amikor tényleg van naplemente és több a fény. Akkor talán lehetne valami értékelhető képet csinálni a ludakról.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barlang. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barlang. Összes bejegyzés megjelenítése
2020/12/04
2013/07/27
Carcassone és barlangok
Barátnőmmel és a gyerekeivel terveztünk egy Aggtelek és környéki barlangok-Tisza-tó nyaralást.
Előtte mind a ketten annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem nagyon értünk rá a szállásfoglalással bajlódni. Végül is én lefoglaltam Egerben és a kedvenc falumban Szögligeten egy-egy vendégházat azzal, hogy majd együtt keresünk a Tisza-tóhoz valamit.
Egerben sétáltunk egy nagyot a városban és megnéztük a püspöki palota pincerendszerét ráhangolódásként a barlangokra.
Nekem Alsóhegy vagy ismertebb nevén Aggtelek és környéke mindig is a kedvencem volt. Nem tudom összeszámolni hányszor jártam már itt, mivel gyakorlatilag barlangászok közt nőttem fel, így aztán nem idegesített, hogy mennyi mindent kihagyunk, ugyanis kamasz gyerekekkel nem egyszerű az utazás. A barátnőmmel azt mondogattuk, hogy nem baj nyaralunk. Minden nap éjfélig vagy még tovább játszottunk ezért reggel mindenki jó sokáig aludt. Utána órák teltek el a készülődéssel és a bőséges reggelivel, majd megnéztünk valamit, majd ettünk és játszottunk. Így ment minden nap. Egy hosszabb gyalogtúra szóba sem jött, vagy már a nemrég megnyitott Rákóczi barlang sem érdekelte őket a másik kettő után. Végül is nem baj így marad nekem is újdonság legközelebbre.
Jártunk a Baradlában a középtúrán.
Láttuk a világ legnagyobb könyvét.
Na ez mekkora hülyeség! Végig ezen gondolkoztam, amíg a tulajdonos hölgy beszélt a könyvről. Ki kellett bontani az épület tetejét, kivágták a gyönyörű gerendákat, hogy daruval be tudják emelni. A könyv az aggteleki karsztvidék természeti és épített örökségéről szól. Egy csomó szakértőt kértek fel a megírására, tehát ez egy új könyv nem egy már meglévő másolata, de nem tudtak velük megegyezni a szerzői jogokról, ezért normál könyv alakban nem tudták kiadni. Így azon kívül, hogy ez egy érdekesség, totál hiábavaló. A végén amikor lehetett kérdezni, megkérdeztem, hogy a férjének sok ilyen jó ötlete van-e. Erre azt felelte, hogy egyik nap hajnalban fölriadt, őt is fölkeltette és elmesélte neki a szalamandra ötletét, majd másnap már jöttek is a munkagépek, kezdték a földmunkát és alig több mint egy hónap alatt kész lett a kövekből kirakott óriás szalamandra a hegyoldalban, amiről mindenki azt hiszi (én is), hogy a nemzeti park csinálta, mivel ez az ANP címerállata, de nem, ez is az ő kedves férje fejéből pattant ki.
Előtte mind a ketten annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem nagyon értünk rá a szállásfoglalással bajlódni. Végül is én lefoglaltam Egerben és a kedvenc falumban Szögligeten egy-egy vendégházat azzal, hogy majd együtt keresünk a Tisza-tóhoz valamit.
Egerben sétáltunk egy nagyot a városban és megnéztük a püspöki palota pincerendszerét ráhangolódásként a barlangokra.
Egerben a szálláson volt wifi, de már késő lett volna telefonálgatni, úgyhogy kiírtunk vagy 10 szálláshelyet a Tisza-tónál, azzal, hogy majd másnap útközben fölhívjuk.
Másnap nem volt igazán jó idő. A Bükköt felülről kerülve Szalajka-völgyi kitérővel mentünk át Szögligetre.
Közben fölhívtam a szállásokat de sehol sem volt hely. Ez olyan furcsának tűnt, mert sem Egerben, sem Szilvásváradon nem nyüzsögtek a turisták, pedig már jócskán benne voltunk a szezonban. Úgy látszik az embereknek még mindig a nyaralás az szigorúan vízpartot jelent.
Este 9-kor érkeztünk meg Szögligetre. A a szállásadó megbízottja megmutatta a házat, amitől teljesen elájultunk. Amikor elment, egymásra néztünk és mindegyikünkből egyszerre tört ki a kérdés, hogy mi a fenének akarunk mi innen elmenni, amikor ez annyira jó hely. Szegény biciklivel még haza sem ért, hívtuk, hogy maradnánk egész héten.
Utána előszedtük a Carcassone-t. A barátnőmék nem ismerték, de az első játszma után kiderült, hogy nekik is bejön, mert rögtön játszottunk még kettőt és utána minden este ez ment.
Jártunk a Baradlában a középtúrán.
Na ez mekkora hülyeség! Végig ezen gondolkoztam, amíg a tulajdonos hölgy beszélt a könyvről. Ki kellett bontani az épület tetejét, kivágták a gyönyörű gerendákat, hogy daruval be tudják emelni. A könyv az aggteleki karsztvidék természeti és épített örökségéről szól. Egy csomó szakértőt kértek fel a megírására, tehát ez egy új könyv nem egy már meglévő másolata, de nem tudtak velük megegyezni a szerzői jogokról, ezért normál könyv alakban nem tudták kiadni. Így azon kívül, hogy ez egy érdekesség, totál hiábavaló. A végén amikor lehetett kérdezni, megkérdeztem, hogy a férjének sok ilyen jó ötlete van-e. Erre azt felelte, hogy egyik nap hajnalban fölriadt, őt is fölkeltette és elmesélte neki a szalamandra ötletét, majd másnap már jöttek is a munkagépek, kezdték a földmunkát és alig több mint egy hónap alatt kész lett a kövekből kirakott óriás szalamandra a hegyoldalban, amiről mindenki azt hiszi (én is), hogy a nemzeti park csinálta, mivel ez az ANP címerállata, de nem, ez is az ő kedves férje fejéből pattant ki.
Gondolom volt egy csomó befektetni való pénzük, amit mondjuk tőzsdézés helyett ebbe a Szinpetri szélén álló lepukkant vízimalom felújításába fektettek. Gyönyörűen és kifejezetten igényesen van megcsinálva minden. Nem csak a nagy könyv, hanem a papírmúzeum is és az egész környék. Milyen szerencsénk van, hogy vannak ilyen őrültek!
Egyik nap megnéztük Szlovákiában, Dobsinán a jégbarlangot. Na az a másik teljesen elképesztő dolog!
Honnan van itt ennyi jég?
Egy másik nap Kassára menet fölmentünk a ládámat karbantartani Tornaszentandrásra az ikerszentélyes árpád kori templomhoz. Szerencsénk volt mert bejutottunk a templomba, pont ott volt egy kiránduló csoport, akik odahívták a kulcsot őrző nénit.
Fényképeztünk egy gyönyörű lila virágos táblát. Fogalmam sincs, hogy mi lehet ez a növény.
Átmentünk Bódvalenkén is. Már jártam arra. Ez az egyik legszegényebb falu a környéken. Egy csomó ház tűzfalára freskókat festettek, ezzel próbálva turistákat vonzani a faluba. Ez szerintem nem működik. Ha jön is ide valaki, maximum csinál egy pár képet és megy is tovább. Nyomasztó a látványos szegénység. A házak düledeznek, az emberek nagy része munkanélküli lehet, mert hétköznap délelőtt tétlenül üldögélnek a házak előtt. Mi sem álltunk meg. Egy képet csináltam csak a kocsiból, pedig eredetileg végig szerettem volna fényképezni a falut.
Utolsó nap délután Szögligeten fölsétáltunk Pista bácsi tájházához. Hihetetlen beszélőkéje van az öregnek. Eltöltöttünk ott vagy 2 órát. A saját szülői háza van dugig megtöltve az eredeti bútorokon, ruhákon kívül töménytelen kapott-gyűjtött régi dologgal. A konyhában a kemence kéményében denevérek laknak.
Mindent meg lehet fogdosni, ki lehet próbálni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
































