2015/09/20

Esztergomi ládázás

Kivettem, a plusszóráimat és elmentem Esztergomba ládázni.
Először a Dunai szörny nevű ládát kerestem meg, ami a Dorogi szénbányák szénrakodója volt valamikor és tényleg olyan mint a birodalmi lépegető. Olyan alacsony most a vízállás, hogy  a kavicsos partból jó nagy rész szárazon van. Láttam egy csomó vizimadarat akik a szárazulatokon napoztak, de sajnos nem lehetett a közelükbe menni, mert elszállt az összes. 










Utána a kerek templomnál kerestem meg a ládát, amit tavaszal amikor Visegrádra mentünk a Lilivel nem találtunk, viszont akkor a templomot megnéztük. Most 1 perc alatt simán meglett, de a templomba nem mentem be mégegyszer. Utána fölmentem a hegyoldalba Babits nyaralójához. Megörültem, mert nyitva volt a kertkapu, nem szeretem ha a gondnokot föl kell hívni telefonon ha meg akarok nézni valamit, ritkán szoktam, csak ha valami nagyon különleges a hely. Ez is ilyen lett volna, azért örültem meg, de aztán mégsem lett a múzeumnézésből semmi, mert 2 osztálynyi gimnazista várakozott, hogy a kis nyaralót megmutassák, úgy, hogy kb. tízesével mehettek egyszerre, mert többen nem fértek be egy szobába. Tényleg sajnáltam, mert nagyon hangulatosnak látszott, de hát Esztergom nincs messze, majd legközelebb. 

gyerekek az aláírásfal alatt


a tanárúr békésen sörözget az osztályára várva
A nyaralótól nem messze volt a Belvárosi kálvária kápolna, amit tavasszal már megtaláltunk, viszont akkor nem töltöttem az időt a kálvária fényképezéssel, úgyhogy most visszamentem. A Csendhegyeken látszik majd az eredmény, illetve az eredménytelenség. Már már paranoiásan a stáció domborművek üveg és egy sűrű szövésű drótháló mögött vannak, amit még egy kis hegyes nyilakból álló kerítés is véd. Látni csak azt lehetett ahol az üveg be volt törve. 

ez az autó már tavasszal is itt állt






a Kerek templom kupolája a kálváriától
 Megkerestem még a Mária Valária hídnál a ládát aztán nekikezdtem az Esztergomi séta nevű 9 pontos multiládának, fölmásztam a Macskaúton keresztül a bazilika mellé a Melocco féle István megkoronázása szoborhoz, aminél furcsa mód szlovákok fényképezkedtek és szegény István úgy néz ki mint egy ősember, de aztán besokaltam. 

Macskaút gyíkkal

sok lépcsővel

és macskákkal



Gondolom a közelgő hidegfont eredményeképpen egyre jobban kezdett fájni a fejem, úgyhogy nem volt kedvem  a tűző napon a városban kilométereket kóricálni, viszont hazamenni még nem akartam, ha már egyszer szabadnapot vettem ki, úgyhogy Szlovákián keresztül fölmentem az Ipoly völgyébe megnézni két miniduzzasztót és hallépcsőt. Az egyiknél a ládát simán megtaláltam, viszont a hallépcsőt nem értettem, mert egyáltalán nem volt benne víz. Szegény halak ott biztos, hogy nem jutottak tovább. A másiknál viszont a láda  a hallépcső két ága közötti szigeten volt, amire csak nagy nehezen jöttem rá, miután szoknyában és szandálban megjártam egy szederrel átszőtt bozótost és a víz megállított. Itt bezzeg jó sok vizet engedtek a hallépcsőre, úgyhogy esélyem sem volt.


hallépcső, ahol nekem át kellett volna mennem ot sokkal nagyobb volt a bozót 

Végül is kb. 10 kilométerrel a lábamban hulla fáradtan mentem haza. Ha nem fájt volna a fejem, akkor egy tökéletes nap után. 

2015/09/18

Esküvő is volt közben

Amikor  balti túráról megjöttünk belevetettük magunkat az unokahúgom esküvőjének az előkészületeibe. A húgommal kettőnknek összesen 6 lánya van,  ez volt az első esküvő, de nem apróztuk el, rögtön egy 150 fős lagzival kezdtük, úgy, hogy mindent mi csináltunk. Életemben nem dolgoztam annyit mint ezen a három napon, de megérte mert állítólag mindenki jól érezte magát.
Azért remélem a többieknek nem ez lesz az etalon.

elkezdtük díszíteni a termet, a girlandok meg a borostyán már fönt vannak, középen a főszereplő papírtekercs
a girlandok is a papírból és az asztalokra is az kerül

a hatalmas tükröt is a papírral takartuk be 

és képeket ragasztottunk rá az életükből

a főasztal mögötti ablakot is befedtük, régi családi esküvői képekkel díszítettük

töménytelen bérelt edény

terítünk

a menyasszony elájul a látványtól

hogy mit hoztunk ki a lepukkant művelődési ház nagyterméből

rózsa, rezgő és rozmaring

kész 


amennyi csomót köt a szalagra, annyi gyerekük lesz, 6-ot kötött

bontás, takarítás, de legalább van süti

2015/09/09

Balti túra - hazafelé Litvánia

Vilnius külvárosában az előző napi legjobb után sikerült az út legvacakabb szállását kifogni. Igazából nem is volt már meg a szoba amit lefoglaltunk, és a panzió tele volt, de aztán nagynehezen mégiscsak kerítettek nekünk egyet. Kényelmetlen és kicsi volt, a dupla ágyakon persze dupla takaróval. A Baltikumban  úgy látszik ez nagy divat. Nem hiszem, hogy gyakori, hogy két pár egy négyágyas szobát kér, viszont családok annál inkább, és nem hiszem, hogy mondjuk két kamasz gyerek szivesen alszik egy takaró alatt. A barátnőméknek is kellemetlen volt, mi meg a Lilivel folyton harcoltunk és húzgáltuk le egymásról a takarót. Kora reggel bemenekültünk a városba. A lepukkant Kaunas után egyáltalán nem számítottunk egy ilyen szép, nyüzsgő, jól szervezett városra. Több órányi séta után a folyónál találtunk egy szerelemlakatos hidat. Lakatos fa, kerítés, híd stb. már szinte minden városban van, de itt amikor tovább mentünk megláttunk a folyó másik oldalán egy óriás hinta-unikornist, akkor elkezdtük kapisgálni, hogy valami különös helyre érkeztünk. Ez volt Uzupis, a "Folyón túliköztársaság". Tele mindenféle jópofa műremekkel. Sajnos nem tudtuk az egészet bejárni, mert mennünk kellett tovább. Még megnéztük a Szent Anna és a Szent Bernát templomot aztán elindultunk Trakai-ba.
Trakai egy  tavak közé épült kisváros egy szigeten egy szép várral, meg szép színes faházakkal. Itt beültünk vacsorázni és ettünk kibinai-t ami egy burek szerű töltött tészta. Csak otthon olvastam utána, hogy itt laktak a karaiták. A karaiták Litvánia legkisebb népcsoportja. Összesen kb. 280 karaita él az országban, közülük 12 család, kb. 60 fő Trakaiban. A karaiták türk eredetű népcsoport (Bagdadból származó tatárok), akik a zsidó vallás egyik ágát, a karaita judaizmust követik. Házaik külön városnegyedet képeztek. Övéké a sok szép színes faház és az ő nemzeti eledelük a kibinai (birkahússal és hagymával töltött sült tészta), amit most már mindenfélével töltenek, és annak külön örülök, hogy én pont a birkahúsosat választottam, ami tényleg nagyon finom volt.
A  következő szállásunk itt volt nem messze bent az erdőben egy faházban.  Itt megint duplatakarós szobát kaptunk volna, de amikor kértem még 2 plussz takarót, akkor a pasi inkább adott egy másik szobát, ahol volt vagy 10 ágy. Már majdnem sötét volt mire odaértünk, csak reggel vettük észre, hogy milyen gyönyörű helyen vagyunk, tóval, hattyúkkal, faragot gombákkal. Ott nem volt semmi lehetőség reggelihez jutni, úgyhogy visszamentünk Trakai-ba és ettünk még egy kibinai-t, aztán továbbmentünk Rumsiskes-be, egy óriási területen fekvő skanzenbe. Itt a régi falusi házak mellett volt egy kisvárosi főtér, boltocskákkal, iskolával, templommal, meg szerencsére egy működő kávézóval, mert a végére nagyon elfáradtunk a tűző napon a sok kilométeres gyaloglásban.
Sajnos ez volt az utolsó néznivaló amit beterveztünk, innen visszaindultunk Lengyelországba. Az úton végig arról beszéltünk, hogy mennyire jól sikerült minden, az idő végig jó volt, amit akartunk megnéztük, egy kivétellel amit akartunk megkóstoltunk. Egyedül a cepelinai-t nem sikerült, erre a lengyel határ előtt nem sokkal egy benzinkút mellett megláttunk egy éttermet XXL Cepelinai felirattal. A cepelinai egy hússal töltött zeppelin formájú krumpligombóc, amit tejföllel leöntve tálalnak. Fölséges! Érdemes elolvasni amit belinkeltem, kétféle recept is van.
A cepelinai-val megtömve meg sem álltunk Bialystok-ig, az utolsó szállásunkig, ahol már annyira készek voltunk, hogy ki sem mentünk a városba. Mondjuk amíg a szállást megtaláltuk elég jól körbejártuk autóval és nem is tűnt annyira nagy számnak. Másnap már csak annyi időnk maradt, hogy bevásároljunk lengyel karamellából és visszaérjünk Varsóba a repülőtérre.
Az autóbérlős számla szerint 3628km-t autóztunk, a gps-szerint kb. 90km-t gyalogoltunk, fejenként csináltunk kb. 1200 fényképet és igazán jól éreztük magunkat. Ez az út annyira jól sikerült, hogy lassan elkezdek gondolkozni, hogy jövőre hová mehetnénk.


Vilnius, bazilika külön óratoronnyal

szuvenírbolt macskákkal és teáskannákkal

több gyereket is láttunk utcazenészkedni



ezt láttuk meg a folyó másik oldaláról
barátnőm képe






a kisebbik a Szent Anna, ami zárva volt, a nagyobbik a Szent Bernát


a Szent Bernát templom belülről



Trakai








karaita három ablakos házak





itt aludtunk




skanzen kisváros








még a wc is szép



cepelinai

tipikus erdő útközben