2015/08/29

Balti túra - dűnék, keresztek

Hosszadalmas de szépséges 400km lengyel tóvidék után átmentünk Litvániába és estére megérkeztünk Kaunas külvárosába egy magánházban lévő szállásunkra. Kicsit csalódottak voltunk, mert az a kevés amit Litvániából láttunk az nagyon lehangoló volt. Egy kissé a rendszerváltás körüli Romániára emlékeztetett, lepukkant volt és csúnya. Aztán reggel minden megváltozott és egyik ámulatból estünk a másikba. A szocreál buszvégállomás mellett találtunk egy belülről gyöngyszem kávézót fantasztikus kávéval, majd egy alumínium kocka  büfében mindenféle finomságokat ebédre fillérekért. Később megtaláltuk az óvárost is, ahol azért volt egy pár hangulatos rész.  Séta közben az mindegyikünknek feltűnt, hogy a nők milyen lazán elegánsak.  Ez azért érdekes, mert egyikünk sem követi különösebben a divatot, nem is szoktunk ilyenekkel nagyon foglalkozni, de itt mindegyikünk észrevette. Minden harmadik-negyedik nő, fiatalok és öregek is úgy néztek ki mintha valami szolid divatbemutatón lennének. Decensen szabott zsorzsett meg lenvászon ruhákban, szigorúan színben tökéletesen passzoló cipőkkel meg táskákkal. Utána meg már direkt figyeltünk, de sehol máshol ilyen nem volt csak Kaunasban.
Dél körül tovább mentünk Klaipédába, a tengerpartra, mert onnan lehetett átkompozni a Kur-földnyelvre a dűnés nemzeti parkba. Megintcsak gyönyörűséges helyet találtunk. Naplemente előtt megmásztuk az egyik dűnés részt aztán Nidában megkerestük a szállásunkat és elmentünk vacsorázni. Közben kitaláltam, hogy hajnalban kimehetnénk a falu melletti másik dűnés részre napfelkeltét fényképezni. Másnap így is tettünk, Lili meg az egyik barátnőm kialudta magát a szálláson, mi meg a másik, amúgy fotós barátnőmmel végre nyugodtan órákig élvezkedtünk a fotózással. Utána megnéztük Thomas Mann nyaralóját, aztán visszamentünk Klaipédával szembe a földnyelv végén lévő tengeri múzeumba. Sajnos a múzeumot nem lehetett megnézni mert renoválták, de a mellette lévő aquáriumban volt delfinshow, így végre a Lilinek is volt egy kis érdekesség. 
Este Siauliaiban aludtunk, aztán reggel kimentünk a Keresztek hegyére, amire nagyon kiváncsi voltam, és nem is csalódtam, elképesztő, furcsa egy hely. Érdemes elolvasni a történetét.
Utána hamarosan jött a határ és átmentünk Lettországba...

Kaunas





Lili meg a macska Kaunasban

lepukkant, de azért szép



Klaipéda








mindenfelé jópofa szélkakasok



dűne naplementében






dűne napfelkeltével



másoknak is eszébe jutott a hajnali fotózás

ő meg fölvonszolt egy széket a dűne tetejére és csak élvezkedik, hajnali fél hatkor


itt látszik, hogy milyen keskeny ez a félsziget

turistajelzés


Nida

Thomo Manno=Thomas Mann

és az ő nyaralója




ilyen is van




2015/08/28

Balti túra - lovagvár, hanza város

Több mint egy hónapja írtam utoljára. Nagyon sok minden történt, de nem volt időm leírni. Most megpróbálom adagonként pótolni.
Van egy ismerősöm, aki tavaly nyáron tett egy hatalmas motoros túrát a balti államokban és megosztotta velem meg két barátnőmmel az ott készült fényképeket, amik alapján kiderült, hogy mindhármunk egyik titkos vágya egy ilyen út. Elkezdtem osztani-szorozni, utánanéztem egy pár dolognak és kiderült, hogy egyáltalán nem elérhetetlen ez az egész. Találtam olcsó fapados repülőjegyet Varsóba és viszonylag olcsó autóbérlési lehetőséget. Ez a megoldás  alig került többe mint amennyibe a benzin meg a plussz két szállás lett volna ha a saját autónkkal megyünk, de igazából egyikünk öreg kocsijával sem mertünk volna egy ekkora útnak nekivágni, és úgy az egész egy nagy rohanás lett volna.  Úgy tűnt, hogy szállások is vannak megfizethető áron, úgyhogy belevágtam a szervezésbe. Túl sokat nem tudtunk ezekről az országokról, úgyhogy először összeszedtem a látnivalókat aztán kiválogattam azokat amikre reális esély volt, hogy útbaejtsük, így kijött egy  vállalható utiterv, amit a rendelkezésünkre álló 12 nap alatt meg lehet csinálni. Utána megpróbáltam viszonylag egyenletesen elosztani a 12 napra és megfizethető szállásokat foglalni. Persze nem mindenhol volt szállás ott ahol igazán jó lett volna, de aztán csak kialakult az egész, úgyhogy  augusztus 7-én délután a Lilivel és az egyik barátnőmmel elrepültünk Varsóba. A repülőtéren fölvettük az autót, aztán a pályaudvaron a másik barátnőmet, mert ő Berlinben él és vonattal jött át. Este megnéztük az óvárost, ami szép volt, de amúgy Varsó nem egy nagy szám. Másnap délelőtt fölmentünk Malborkba, ahol van egy hatalmas, állítólag a világ legnagyobb teuton tégla lovagvára. Tényleg gyönyörű volt és hatalmas. Utána továbbmentünk Gdanskba. Gdansk elképesztő! Láttunk képeket, tudtuk, hogy szép, de nem gondoltuk ennyire, meg azt sem, hogy ekkora az óváros. Ránksötétedett, úgyhogy megbeszéltük, hogy  reggel is bejövünk a városba, mert úgy tűnt, hogy egy csomó dolgot nem láttunk. Másnap délelőtt is sétáltunk vagy két órát, aztán elindultunk Litvánia felé...

Marie Curie múzeum Varsóban
Varsó

Malbork
 










Gdansk












pozytywka lengyelül zenedoboz