2015/10/28

Ládázás Szárliget környékén

Kihasználtam a szabadságom utolsó napját. 4 láda Szárligeten és környékén. Először a Nagyegyházi sziklákra másztam föl, utána Szárliget központjában a vasúti emlékhely ládát kerestem meg, aztán szintén Szárligeten a Hosszú-hegyen sétáltam végig, majd hazafelé a Tea útja (senki sem tudja, hogy miért ez a neve) ládához gyalogoltam föl egy hegyre. Korán indultam,  nálunk már akkor is sütött a nap, de Bicske környékén bementem a ködbe és csak dél körül a Hosszú-hegy tetején oszlott el. Az erdő szép volt mint mindig, ködösen is. Öszesen 9 és fél kilométert gyalogoltam.


oda kellett fölmásznom


















a Tea útjával szemben a messzeségben a szári kálvária









2015/10/27

Gondolkodós őszi séta Telki fölött

Szünet van az iskolában és én is kivettem három nap szabadságot. Tegnap délután voltunk a Láthatalan kiállításon. Ezt mindenkinek végig kellene járni! Azon túl, hogy ha csak egy órára is, de megtapasztalod a vakságot és sok mindent megtudsz a vakokról és látássérültekről, átértékelsz egy csomó mindent. Én eddig is tudtam, hogy nekem mennyire fontos a szépség, a látvány, de most mégis teljesen más szemmel néztem az erdőt. Ma délután Csipettel tettem egy nagy kört Telki fölött, megkerestem egy ládát és közben jó sok időm volt gondolkodni. Azt hiszem, hogy ha én most elveszíteném a látásomat, akkor nem a szépség elvesztése lenne a legnagyobb veszteség, hanem az önállóság elvesztése. A látványt az emlékeimből egy szagfoszlánnyal, tapintással, ízzel elő tudnám hívni. Az egy látó ember számára szerintem felfoghatatlan, hogy egy születésétől vak ember, hogy éli meg a dolgokat. A csoportvezetőnk, Feri, úgy született, hogy csak egy kevés fényt érzékel. A sötétben botorkálás közben végig beszélgettünk. Valaki megkérdezte, hogy van-e valami fogalma a színekről. Persze nincs és sok más, nekünk természetes dologról sincs, de ezek nem is zavarják. Feri egy nagyon pozitív és vidám ember volt és a szavaiból az derült ki számomra, hogy vakon vagy látássérülten is lehet teljes életet élni de csak akkor ha az embernek van segítője.














2015/10/25

Velencei-tó fölött

Nagynehezen rávettem Lilit, hogy menjünk el a Velencei-hegységbe, az Ingókövekhez.  Kicsit csalódás volt nekem ez a hely. Azért akartam odamenni mert 3 láda is van egymástól nem túl messze és az egyikkel már nagyon régen szemeztem. De  a láda  képeken alig van amber, most a sziklákat meg sem közelítettük, mert mindegyiken tömegek ültek, álltak, másztak.  Gyönyörű idő révén kirándulók hordái mozogtak mindenfelé. A másik láda meg egy elhagyott fiatal erdős részen volt, ahol igazából nem volt semmi érdekes, nem is értem, hogy minek tették oda a ládát. Az az erdőrész egyáltalán nem volt szép és sűrűn át volt szőve szederrel és csipkebogyóval. A harmadik ládát meg sem találtuk csak a kifosztott rejteket. Ha nekem nem a kilométergyűjtés lenne az egyik célom, akkor sokkal nagyobb lett volna a csalódás, de azért mégiscsak gyalogoltunk 8 és fél kilométert, a nap is sütött, úgyhogy nagy baj nem történt.
Hazafelé Lili masszív ellenállása ellenére még fölmentünk a Cseplek-hegyre is egy ládáért. Szegény elnyomott gyermek itt annyira azért nem érezte rosszul magát. Kb. ötvenszer leugrott a magassági pontról, amíg végre meg lett elégedve a képpel amit csináltam, és egy félórát a "tartom a napot" képpel is elszórakoztunk. Persze a nap kiégett, de nem akartuk megvárni a naplementét egy jobb kép kedvéért.











buddhista imazászlók alatt


vajon mi lehet ez?

ez a termése