2015/12/30

Geoszilveszter

A szokásos Geoszilveszter most az Apátkúti-völgyben volt Visegrád fölött. Van itt egy füvészkert is, ahol csoportosan megkerestünk egy új ládát. Aztán én még a környéken sétáltam egy kicsit és megkerestem még egy pár ládát. Az erdei művelődési háznál, a Mátyás-forrásnál, a Görgey-bércnél és a függőhídnál. Utána a Pilisen keresztül mentem volna haza, de Pilisszentlászlónál meg akartam nézni az új Waldorf iskolát és én hülye rámentem egy földútra (ami nem is az iskolához vitt), és egy kő úgy felverte a kocsim alját, hogy megsérült az olajteknő és elfolyt az olaj. Úgyhogy ott a földút elején két órát fagyoskodtam a kocsiban mire odaért az autómentő. Olaj nélkül nem lehetett járatni a motort és ahogy lement a nap -5 fok lett. Az volt a szerencsém, hogy az ismerős autómentős pont otthon volt és rögtön indult is értem.

szurdok a füvészkertben



a Nagyvillámnál már elkezdték hóágyúzni a sípályát, háttérben a fellegvár

Görgey-bérc


érdekes építmény a függőhídnál

irigylésre méltó kutyák szemben Nagymarosnál a zátonyon


a Szentendrei-sziget csúcsa


2015/12/29

Nagy-Gete

Lilit el kellett vinnem Annavölgybe és délután érte kellett volna menni, de kétszer ennyit autózni nem akartam, úgyhogy kinéztem két ládát a közelben amikhez gyalogoltam egy 13km-es kört. Két hegyre is föl kellett másznom, reménykedtem, hogy a csúcsok kint lesznek a ködből, de csak az egyik, a Nagy-Gete volt elég magas. A Hegyeskőn csak átderengett a nap, de ott kellett volna még egy pár méter, viszont érdekesen egyoldalasan zúzmarás volt minden.












a Nagy-Gete oldalában végre kezdek kiérni a ködből




a Gerecse is kilóg






a verőfény után mintha a pokolba mennék vissza

2015/12/27

Kicsit unom már a ködöt

A karácsonyi örületet levezetendő  megint hazagyalogoltam Budakesziről. Kissé unom már a ködöt, habár az erdőben szép. Most egy kicsit azért világosabb volt mint a múltkor, úgyhogy könnyebb volt közeli képeket csinálni a szépséges mohaszőnyegről a régi kőbányában. A bányaudvart jobban körbejártam, a nyírfák miatt tisztára olyan mint a tundra északon, csak egy jávorszarvas hiányzott.