2014/10/27

Füstös kilátás

Van itt a falu fölött a hegyen egy régi kőbánya. Ma délután fölsétáltunk a tetejére. Be lehet látni onnan az egész Zsámbéki-medencét, sőt jó időben a Vértes és a Gerecse is látszik. Ma nem volt annyira tiszta az idő, ráadásul hétfő lévén egy csomó helyen égettek.

aratják az elszáradt napraforgót



ezen a részen forgatták a Hercules-t





lement a nap


2014/10/25

Katonai temetők

Ma végre vége lett a pocsék időnek és ládáztunk egy kicsit Piliscsabán és Vörösváron és hazafelé a solymári elágazásnál lévő brit katonai temetőnél lévő új ládát is megkerestük. Örültem neki, hogy itt is lett láda, mert ezer éve tervezem, hogy egyszer megállok és megnézem a temetőt, de sosem tettem meg eddig.
Nagyon szép az egész és nagyon megrendítő. 20-22 éves fiúk, angolok, lengyelek (mert a lengyel légierő katonái Angliába menekültek és brit parancsnokság alatt harcoltak), dél-afrikaiak, ausztrálok, kanadaiak és új-zélandiak, sőt még egy francia sír is van.
Fényképezés közben eszembe jutott, hogy egy pár éve szintén ládázás kapcsán voltam a magyar-német katonai temetőben Budaörs határában, és Biatorbágyon meg orosz sírokat fényképeztem.
Elgondolkodtató ez az egész, egyik képhez sem autóztam többet 20km-nél otthonról. Le se tagadhatnám, hogy közép Európában élek.




kanadai bombázó

 22 éves ausztrál őrmester
20 éves dél-afrikai hadnagy


lengyel


21 éves angol őrmester

22 éves új-zélandi pilóta

német-magyar katonai temető, az őrtorony a mellette lévő már nem használatos katonai területen áll





"A hadisírok a béke nagy prédikátorai"


a biatorbágyi temető melletti orosz katonai sírok, a neveket és a csillagokat leszedték,
de azért friss virág van

ugyanaz a temető egy pár évvel később, a csillagot a fő síron vagy emlékművön kijavították