2024/12/28

Málta karácsonykor

 Lilinek dolgozni kellett, nem tudott hazajönni karácsonyra, így én mentem ki. Még sosem voltam máshol karácsonykor. Nagyon fura volt, és persze nem volt semmiféle karácsonyi hangulatunk, pedig Lili vett egy kis műfenyőt is. Mondjuk hideg sem volt.
Ott úgy ünneplik a karácsonyt mint az angolok, 25-én reggel bontják az ajándékokat. 24-én Lili barátjának a szülei meghívtak minket vacsorára, de úgy egyeztünk meg, hogy mi visszük a kaját, mert 24-e a mi karácsonyunk, csak Lilinél nem fértünk volna el. Én most találkoztam velük először, úgyhogy elég izgalmas volt, de jól sikerült az egész. 
Azért persze mászkáltam is egy kicsit. Mostában voltam, aztán Islában, Birguban és Vallettában.

Mosta

Itt nincs bajuk a szivárványszínű paddal




Mosta rotunda







Isla




Birgu Islából


Isla Birguből



Kisjézus mindenhol





Valletta
















2024/10/29

Őrség 2 gyerekekkel

 Most ez a két Őrség olyan közel volt egymáshoz, hogy nekem tulajdonképpen kár volt közben hazajönnöm. Találtunk egy nagyon jó házat Szattán, gomba volt bőven, úgyhogy nagyon jó volt.




Bolda végig a fekete cicával játszott aki valamelyik szomnszédtól jött át, és mindig visszajött, tehát szerette, hogy folyamatosan nyúzzák.

Bolda magyarázza Ignácnak, hogy egyik kezével alulról fogja a fenekét, amit tőlem tanult előző nap. Ignác igazából fél. Szerencsétlen macska még ezt is tűrte, habár itt úgy néz ki mintha nem is igazi lenne.