2015/04/27

Szent György nap

A Szent György napot az iskola most már hagyományosan a szőlőhegyen tölti a már többször emlegetett fűtő-mindenes Laci bácsi telkén. Eddig én ezen nem tudtam részt venni, de most jelentkeztem segítő szülőnek. A krumplipucoláson kívül az én feladatom a fotózás volt.
A gyerekeket beosztották 7 csoportba, mindegyikben volt mind a 7 osztályból gyerek, kicsik nagyok vegyesen, és végig kellett menniük 7 állomáson, ahol különböző feladatokat kellett megoldaniuk. Főleg különböző ügyességi feladatokat kaptak, de volt éneklős-beszélgetős és mandalakészítő állomás is.
Volt még egy nagy közös kötélhúzás, ahol a gyerekek voltak a felnőttek ellen és a képekből látszik, hogy kik nyertek.
A végén közösen megettük a finom bográcsban főtt kolbászos paprikáskrumplit és a vega vegyes zöldséget.
Jövőre is megyek mert nagyon jó volt.

a segítő szülők már reggel elkezdték a munkát, kb. 150 emberre kellett főzni

megjöttek a gyerekek

virágok mindenhol


reggeliznek

kosárbadobás

ügyességi játékok

mondókázás-éneklés tornázva


mandala, két sárkány







természetesen a gyerekek nyertek

paprikás krumpli

vega zöldésges egytálétel

mindenki szépen sorbanáll a kis tányérjával

2015/04/14

Nagykopasz

Annyira kiakasztott, hogy ott voltunk a Pilisben és három nap alatt nem gyalogoltunk összesen 3 kilométert, hogy amikor hazaértünk délután hirtelen elhatározásból nekiindultam Csipivel a Nagykopasznak.
Több mint tíz éve épült a Csergezán Pál kilátó a hegy tetején és én azóta halogatom ezt a túrát, pedig légvonalban csak 4 km a házunktól. Útközben van egy gyönyörű kopasz rész amit úgy hívnak, hogy Tarnai-pihenő, odáig régebben többször fölmentünk, de a hegy teteje még nagyon messzinek tűnt. Most rájöttem, hogy a pihenőnél már bőven túl van az ember a nehezén.
A hegytetőn láda is van. Pont egy olyan részen, ahol hatalmas dúlást vitt végbe a jég. Ahogy ott botladoztam a kidőlt fák és a letört ágak között egyszer csak észrevettem, hogy nem hallom a Csipi lihegését. Szőrén szálán eltűnt. Gondolom valami vad után futott. Legalább egy órát üvöltöztem, aztán elindultam vissza a turistaútra, mert már kezdett lemenni a nap. Arra gondoltam, hogy a kocsihoz biztos visszatalál, aztán legalább egy kilométerrel arrébb egyszer csak szembe loholt az úton. Látszott rajta, hogy ő is nagyon megijedt, megivott egy fél liter vizet és utána nem távolodott el egy fél méternél többre tőlem.
Nosztalgiáztam  is egy kicsit..kikerestem két régi képet ugyaninnen.

kilátás a Tarnai-pihenőről, Százhalombatta kéményei látszanak





leánykökörcsin, szerintem az idén az utolsó


odvas keltike szőnyeg



a kilátó

Csipi annyira nem élvezte a lépcsőzést de nem hagyhattam lent egyedül

a láda környezete elszomorító

lefejezett, kidőlt fák

Csipi itt tűnt el

a Tarnai-pihenő visszafelé surlófényben

ugyanaz a kökörcsin lemenő napban

közben elkezdett hervadni
az elvirágzott kökörcsinek szinte világítottak
a Tarnai-pihenőnél 11 éve, Lili ül a kocsiban

az unokatesójának akinek az ölében ül most lesz az esküvője



2015/04/12

Egy boldog korszak vége

Be kell látnom, hogy Lili végérvényesen kamaszodik. Át kell állnom túlélő módba.
Érintett ismerőseim szerint röpke 3-4 év és visszakapok egy normális gyereket, de minimum addig kell kihúznom, amíg otthon lehet hagyni, ha már eljönni nem akar sehová. Most éppen nagyjából semmi olyan dolog nem érdekli amiket én szeretek. Viszont magamban jót nevettem azon amikor veszekedés közben azt mondta, hogy anya nem veszed észre, hogy eddig azért volt jó minden utazás, mert az csináltuk amit én (mármint ő) akartam, de mostanában mindig az van amit te (mármint én) akarsz. Ezek szerint az eddigi sok ládázásos kálváriázós utazás jó emlékként úgy maradt meg benne, hogy azok az ő akarata szerint voltak, pedig nekem egy csomószor lelkiismeretfurdalásom volt, hogy milyen unalmas helyekre hurcolom.
Voltunk Visegrádon, ahová csakis azért volt hajlandó eljönni, mert bedobtam a "wellness" varázsszót, és előtte órákig vitatkoztunk azon, hogy hiába lesz esetleg szolárium is, ő 13 évesen biztos, hogy nem fogja kipróbálni.
Odafelé Esztergom környékén ládáztunk egy kicsit, de végig nyaggatott, hogy menjünk már a szállodába. Visegrádon megnéztük a várat meg a királyi palotát, de semmiféle kirándulásról nem lehetett szó. Harmadnap föladtam és már délben hazajöttünk. Inkább délután elmentem a Csipivel a Nagykopaszra, de az már egy másik poszt lesz.

Esztergom, Belvárosi kálvária kápolna, itt láda is volt.

ráadásul mégegy kálvária a Csendhegyeknek

az erdő a Majális-forrásnál

a Dédai-tó, háttérben a Burda-hegység már a Duna másik oldalán Szlovákiában

na ez menne naphosszat

olyan meleg volt, hogy kint lehetett napozni

a várban

az egyik eredeti oroszlán kisoroszlánnal a kőtárban

az oroszlános kút másolata



naplemente előtt a Salamon torony tetejéről

kezdődik a lovagi torna




a macskák azért örök kedvencek maradnak



2015/04/02

Sízés

Tudom, hogy ilyenkor már tavaszi virágokról meg a húsvéti előkészületekről kellene írni, de én még visszahozom egy kicsit a telet, ugyanis nagyjából húsz év után eljutottam síelni. Még valamikor karácsony után kiderült, hogy az unokatestvéremék mennek Ausztriába sízni és a kocsijukban és a szálláson is van két üres hely. Arra gondoltam, hogy ez lenne talán a legolcsóbb és legegyszerűbb módja annak, hogy kiderüljön, hogy a Lilinek tetszik-e ez a dolog.
Én gyerekkoromban tanultam meg sízni, először még apukámmal meg a síversenyző nagybátyámmal jártunk Lengyelországba, aztán később barátokkal főleg Szlovákiába meg Bulgáriába. A rendszerváltásig minden télen legalább egy hetet síztünk valahol, és hétvégenként ha itthon nem volt hó akkor mentünk a Szlovákokhoz, de aztán ahogy kitárult a világ, inkább nagyobb utazásokat tettünk amik mellett sem idő sem pénz nem volt sízésre. Most a hegyen döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott ez az egész. Igazából nem is a sízés, hanem az a fantasztikus érzés, hogy ott lehettem a gyönyörű havas hegyek között. Most nagyon sok kétségem volt affelől, hogy tudok-e még így húsz év kihagyással, kb ugyan ennyi kiló túlsúllyal, edzés teljes hiányával sízni, de egy perc után rájöttem, hogy ez olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Persze a kondi hiányzott, de ezek a (nekem) újfajta sílécek annyival könnyebbé teszik a kanyarodást, hogy azon vettem észre magam, hogy úgy száguldozok mintha sohasem hagytam volna abba.
Lilinek most volt először a lábán léc. Az oktatás olyan drága lett volna, hogy kénytelen voltam én valahogy tanítgatni, habár tudtam, hogy ez hisztit és üvöltözést jelent majd. Így is volt, az első menet majdnem két órába telt, legalább ötször föl akarta adni, zokogott és ordibált, de a végére valahogy ráérzett a mozdulatokra. A második menet már kevesebb mint fél óra volt és csak egy párszor esett el, aztán mentünk még 13-at.
Este meg akartunk halni és biztosak voltunk benne, hogy másnap meg sem tudunk majd mozdulni. Én konkrétan alig bírtam fölmenni az emeletre a szobánkba.
Reggelre persze azért összeszedtük magunkat. Egy másik hegyen egy kék pályán kezdtünk, de hamarosan áttértünk egy piros (haladó) pályára és utána már nem volt megállás.
Megbeszéltük, hogy jövőre ha lesz itthon hó akkor Mátraszentistvánon beíratom egy pár órás tanfolyamra és akkor kettesben is neki merünk vágni mondjuk Szlovákiának.

Első nap, amikor már jól ment. Hochwurzen
Dönget lefelé a szerencsére majdnem töküres pályán.


Második nap, Planai, a kék pálya alja

Ez már piros pálya. Ezen a pályán hangszórók voltak és itt lehetett zenét választani.

Harmadik nap. a Reiteralm teteje. Éjszaka friss hó esett.

Fönt a napsütés ellenére sem olvadt.

Szemben a Dachstein csoport

Napozunk a felvonón


Kilátás az ablakunkból

Negyedik nap. Csak néha sütött ki a nap, viszont olvadt a hó.

Utolsó menet, sajnos délután indulni kell haza.

a jobboldali 3 hegyen síztünk