2015/04/02

Sízés

Tudom, hogy ilyenkor már tavaszi virágokról meg a húsvéti előkészületekről kellene írni, de én még visszahozom egy kicsit a telet, ugyanis nagyjából húsz év után eljutottam síelni. Még valamikor karácsony után kiderült, hogy az unokatestvéremék mennek Ausztriába sízni és a kocsijukban és a szálláson is van két üres hely. Arra gondoltam, hogy ez lenne talán a legolcsóbb és legegyszerűbb módja annak, hogy kiderüljön, hogy a Lilinek tetszik-e ez a dolog.
Én gyerekkoromban tanultam meg sízni, először még apukámmal meg a síversenyző nagybátyámmal jártunk Lengyelországba, aztán később barátokkal főleg Szlovákiába meg Bulgáriába. A rendszerváltásig minden télen legalább egy hetet síztünk valahol, és hétvégenként ha itthon nem volt hó akkor mentünk a Szlovákokhoz, de aztán ahogy kitárult a világ, inkább nagyobb utazásokat tettünk amik mellett sem idő sem pénz nem volt sízésre. Most a hegyen döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott ez az egész. Igazából nem is a sízés, hanem az a fantasztikus érzés, hogy ott lehettem a gyönyörű havas hegyek között. Most nagyon sok kétségem volt affelől, hogy tudok-e még így húsz év kihagyással, kb ugyan ennyi kiló túlsúllyal, edzés teljes hiányával sízni, de egy perc után rájöttem, hogy ez olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Persze a kondi hiányzott, de ezek a (nekem) újfajta sílécek annyival könnyebbé teszik a kanyarodást, hogy azon vettem észre magam, hogy úgy száguldozok mintha sohasem hagytam volna abba.
Lilinek most volt először a lábán léc. Az oktatás olyan drága lett volna, hogy kénytelen voltam én valahogy tanítgatni, habár tudtam, hogy ez hisztit és üvöltözést jelent majd. Így is volt, az első menet majdnem két órába telt, legalább ötször föl akarta adni, zokogott és ordibált, de a végére valahogy ráérzett a mozdulatokra. A második menet már kevesebb mint fél óra volt és csak egy párszor esett el, aztán mentünk még 13-at.
Este meg akartunk halni és biztosak voltunk benne, hogy másnap meg sem tudunk majd mozdulni. Én konkrétan alig bírtam fölmenni az emeletre a szobánkba.
Reggelre persze azért összeszedtük magunkat. Egy másik hegyen egy kék pályán kezdtünk, de hamarosan áttértünk egy piros (haladó) pályára és utána már nem volt megállás.
Megbeszéltük, hogy jövőre ha lesz itthon hó akkor Mátraszentistvánon beíratom egy pár órás tanfolyamra és akkor kettesben is neki merünk vágni mondjuk Szlovákiának.

Első nap, amikor már jól ment. Hochwurzen
Dönget lefelé a szerencsére majdnem töküres pályán.


Második nap, Planai, a kék pálya alja

Ez már piros pálya. Ezen a pályán hangszórók voltak és itt lehetett zenét választani.

Harmadik nap. a Reiteralm teteje. Éjszaka friss hó esett.

Fönt a napsütés ellenére sem olvadt.

Szemben a Dachstein csoport

Napozunk a felvonón


Kilátás az ablakunkból

Negyedik nap. Csak néha sütött ki a nap, viszont olvadt a hó.

Utolsó menet, sajnos délután indulni kell haza.

a jobboldali 3 hegyen síztünk

2015/03/24

Szomorú séta a Normafánál

Összegyűlt egy napnyi plusszórám, így ma nem dolgoztam. Délelőtt be kellett mennem a városba de hazafelé fölmentem a Normafához gyalogolni. Én csak a napsütésre meg a szép kilátásra koncentráltam, a jégkárról már teljesen elfelejtkeztem. Hát még mindig sokkoló a látvány és szerintem még ilyen marad elég sokáig. Annyi a letört-levágott fa, hogy szerintem minimum hónapokba, de inkább évekbe telik amíg az összeset elszállítják. A sípályák környéke szépen meg van tisztítva és a  letört ágak embermagasságnál nagyobb halmokban állnak az turista utak mellett, de egy kicsit beljebb az erdő áthatolhatatlan a sok ágtól meg a kidőlt fáktól. Kiváncsi leszek, hogy ha kizöldülnek a fák, már ha kizöldülnek egyáltalán, akkor mennyire fog látszódni ez az egész. Most voltak olyan szakaszok, amik úgy néztek ki mintha háború vagy tűzvész lett volna arrafelé.




 Embermagasságú rőzsehalom, több tíz méteren keresztül az út mellett


Még jó, hogy nem az úttörővasút sínjére dőlt.

"az úttörő oly vidám"

keltikeszőnyeg a romok alatt










2015/03/21

Törökbálinti-tó

Kitaláltam, hogy berakom a botokat meg a bakancsomat a csomagtartóba és hazafelé megállok valahol gyalogolni, mert már nagyon unalmas itt körözni a környéken.
Ezzel szegény Csipi megrövidül egy kicsit, mert utána már nincs erőm még vele is sétálni, de annyira nem nagy baj, mert egész nap a kertben rohangál.
Először valami erdőbe akartam menni, de aztán eszembe jutott a Törökbálinti-tó. Felüdülés volt a vizet bámulni egy órán keresztül az elvadult körtés helyett.








2015/03/16

Medveotthon

Családi összejövetelen voltunk Veresegyházán. Úgy szervezték a veresi unokatesóim az összejövetelt, hogy délután  a Medvepotthonban sétálunk egy kicsit aztán az egyiküknél vacsorázunk, majd megnézzük a Szerelem mint orvos című Moliere darabot amiben az egyikük lánya játszik.
A Medveotthont majdnem mindenki szabotálta, csak egy páran mentünk el oda is. Igaz, hogy szemerkélt az eső de nekem kifejezetten jól esett a séta. 
Jó helyük van az állatoknak. Hatalmas a terület erdővel, bokrokkal, tavakkal és a medvéknek van egy csomó mesterséges barlang is.
A medvék nagyjából csak heverésztek szanaszét, de a farkasok nagyon érdekesen viselkedtek.
Pont amikor odaértünk hozzájuk valamelyik elkezdett vonyítani és az összes követte. Kb. két percig az összes farkas üvöltött aztán abbahagyták. Elég izgatottnak tűntek, nagyjából az egész falka két farkas ellen volt, minth éppen falkavezér váltás lett volna.  










2015/03/11

Csalóka még de már visszavonhatatlanul itt van...

 Eléggé unom már a gyaloglást a környező utcákban meg a mellettünk lévő régi körtésben, úgyhogy fölmentem az erdőbe. Itt a környéken az erdő körbe van kerítve, de van egy csomó erdészeti út nagy lelakatolt kapukkal és ahol az erdészeti út jelzett turista út is, ott van létra amin át lehet mászni. Régebben sokat jártunk föl főleg gombászni, de a Csipivel még sosem voltam. Hát nem volt egyszerű! Nagynehezen rájöttem, hogy ha a kallantyút kiakasztom, akkor a lakatot tartó lánc engedi annyira kinyitni a kaput, hogy a Csipi átfér. Persze előre nem akart, de amikor látta, hogy én átmászok a létrán akkor utánam jött.
A kertben már egyértelmű, hogy itt a tavasz, de az erdőben még szinte semmi jele. Minden barna és csupasz. Egyedül a moha zöldel és az egyik dagonyában láttam furcsa fehér lepkéket. Viszont a nap annyira melegen sütött, hogy csak azért nem vettem le a kabátom, mert a botok miatt nem tudtam hova tenni.













2015/02/15

Influenza meg állatok

Letepert az influenza. Persze a legrosszabbkor. Hétvégére jött volna a barátnőm két kis gyerekkel, de így nem lehetett, szerdán meg elrepülnek Qatarba ahol a férje a reptéren kapott valami kedvező állást. Ki tudja mikor tudunk legközelebb találkozni. Az meg külön idegesített, hogy itt van ez a gyönyörű idő már napok óta én meg alig tudtam föltápászkodni a kanapéról. Ma már nem is bírtam tovább, tegnap már nem volt lázam, már csak köhögök, úgyhogy úgy gondoltam, hogy egy kis séta nem árthat. Szépen kényelmesen fotózgatva gyalogoltam vagy két órát. Lilit nem bírtam rábeszélni, hogy jöjjön el velem. Azt hittem, hogy csak a szokásos kamaszkori lustaság, de mire hazaértem ő lett lázas.

élet a kanapén, mindenki ott van

Puszi nézni sem bírja

Mici megelégelte, hogy a gépet bámulom

Megkértem a Lilit, hogy szedjen nekem rizottót


még mindig van hó


a kukoricaföld mellett lakik egy nagy csapat

citromsármány és veréb
 

 



azt hittem, hogy már vége, de úgy látszik folytatnunk kell a teázást