2013/06/23

Levendula

Végre láttam egy majdnem igazi, na jó igazi, csak nem túl nagy, levendulamezőt!
Az unokatesómékkal elmentünk Káptalantótiba a Liliomkertbe, azután hazafelé egy kis fürdés után megálltunk Tihanyban a levendulamezőnél.









2013/06/15

Budai arborétum

Nemrég tudtam meg (jellemzően amikor ládát raktak ide), hogy a KEK kettős kertje Budai arborétum néven üzemel és ingyenesen látogatható. Körbejártam, fényképeztem és elhatároztam, hogy ősszel is visszajövök.

Ilyen bokrot még nem láttam eddig és  sajnos olvashatatlan volt a neve.

Cserszömörce közelről

Cserszömörce hab

Sokféle cserszömörce 

Gránátalma kezdemény
Végre a saját szememmel láttam egy igazi rovarhotelt. Rá fogom venni Gábor bácsit, a természet szakkört tartó tanárt meg a kerttervező szülőket, hogy csináljunk egy ilyet a gyerekekkel az iskolaudvarra.




A tó partján találtam ezt a szépséget.


2013/06/10

Árvíz

Péntek este bementünk a városba megnézni a Dunát. Én ugyan egész nap látom az iroda ablakából, de meg akartam mutatni a Lilinek is, meg persze a Réka is jött velünk. Először a Batthyány térre mentünk. Pont akkor gyújtották föl a lámpákat. Egyre nagyobb lett a tömeg ahogy sötétedett. Eszembe jutott, hogy a parlamenttel kell fényképezkedni az "Én és a parlament no meg az Irén" című ládához. Nem volt egyszerű, mert a Parlament olyan gyönyörű volt így ezzel a hatalmas vízzel, hogy mindenki, külföldiek, magyarok vegyesen, ott tolongtak és fényképeztek.







Utána átmentünk Pestre és a Vigadótól elsétáltunk a Lánchídig. Ott is alig lehetett utat törni a tömegben.

Később még annyit emelkedett a víz, hogy a hajóállomás ablaka alig látszott ki.


Senki sem számolt ekkora vízzel. Ez az álványzaton lévő járda amit az állóhajók megközelítésére építettek később teljesen víz alá került, 
Útközben láttuk messziről az újonan felállított óriáskereket. Megdöbbentő volt a látvány, pedig olvastam, hogy Európában ez a legnagyobb mobil óriáskerék, úgyhogy a Dunanézés után még az Erzsébet térre is elsétáltunk és meg kellett igérnem  Lilinek, hogy valamikor visszamegyünk. Talán egy pár nap múlva már nem lesz akkora újdonság és nagyobb sorbanállás nélkül föl lehet rá ülni.