2015/02/02

Szeged

A nagymamám Szegeden lakott. Gyerekkoromban egész nyáron nála voltunk a húgommal. Lilinek meg akartam mutatni a várost  és  meg akartam nézni az azóta nyílt vadasparkot. A nagymamám az utolsó éveit az anyukámnál töltötte Budaörsön, úgyhogy Szegeden az elmúlt 17 évben csak futólag jártam talán kétszer, de ha jól belegondolok az előtte lévő években is főleg csak őt látogattuk meg. Úgy igazán a városban biztos, hogy legalább 30 éve nem sétálgattam és főleg nem tömegközlekedtem, szállodában meg még sosem laktam. Ezt abból is gondolom, hogy most a távolságok sokkal kisebbnek tűntek mint amire emlékeztem. Hát most egyik döbbenet ért a másik után.
Rögtön ugye az állomás, amiről már írtam, aztán meg a villamos. Gyönyörű, modern. A sínek és a megállók felújítva az egész városban. Az információs rendszer működik, a villamosok és a buszok tényleg annyi perc múlva jöttek mint amennyi ki volt írva a kijelzőn.




mutatóban egy régi kocsi

Füves szimpla sínpálya. 
Erre laktunk régen, amikor elcsörömpölt a ház előtt a fenti régi villamos kifelé, akkor kellett indulni, hogy a befelé menőt elérjük a megállóban. Most is elmentünk a régi ház előtt, mert erre van a vadaspark.
Olvastam, hogy van itt egy csomó érdekes állat, de nem gondoltam, hogy ennyire klassz helyük van. Egy erdőben van az egész és a legtöbb állatnak hatalmas majdnem természetes kifutója van. Gyönyörű napos idő révén még az afrikai állatok közül is egy pár kint volt a szabadban. Csak a trópusi állatok voltak a téli helyükön, de őket is meg lehetett nézni nagy ablakokon  keresztül kívülről.

a krokodilház menyezete

csupasz turkáló

rotschild-zsiráf



vörös vagy kispanda

szibériai tigris

hópárduc

dél-afrikai oroszlán


ecsetfülű disznó

bambuszerdő

derby-kenguru

ezeket a nyulakat simogatni is lehetett

sörényes farkas

tapír, bent alszik
nyáron ekkora helye van


a tapír helye a másik oldalról

alpaka
örvös pekari


sörényes hangyász

gyapjasfejű tamarin

fehérarcú sátánmajom
Aranysakál, ez egyre jobban visszaterjed hozzánk, állítólag már többen láttak ilyet a környékünkön is kutyasétáltatás közben. A vicsorgós kép alapján lehet, hogy mégsem szeretnék vele találkozni.

A vadaspark után volt még egy kis idő a gyönyörű napsütésben sétálgatni. Szerintem nekem eszembe sem jutott  házakat nézegetni régen.  Nem is tudtam, hogy van egy csomó szépséges szecessziós épület. Csak a Reök palotát ismertem, de azt is csak azért mert voltunk ott egy ismerős kiállítása megnyitóján egy pár éve.


először azt hittem, hogy csatornafedél, de inkább csak dísz a Reök palota előtt

Reök palota

Gyönyörűséges virágok közelebbről


A strand Újszegeden, a nagymamám amikor nyugdíjba ment a kendergyárból itt volt gondnok a pedagógus üdülőben, így "kénytelenek" voltunk évekig minden nap strandolni.

Én még sohasem láttam a dómot a szabadtéri játékok ronda székei nélkül.

Hősök kapuja
 Vasárnapra elromlott az idő. Vettünk napi jegyet a tömegközlekedésre és össze vissza buszoztunk, meg villamosoztunk mert  nem volt annyira élvezetes sétálni. Megkerestük az új zsinagógánál a ládát, de bemenni sajnos nem tudtunk, pedig én nagyon szerettem volna. Aztán elegünk lett a fagyoskodásból és egy korábbi vonattal hazajöttünk.


1 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Pár éve pontosan így jártam. Gyerekkorom óta nem voltam Szegeden, s amikor vissza-látogattam, egyik ámulatból estem a másikba. Igaz az állatkertben nem voltam,de valahogy bent, a városban is azt éreztem: itt minden szebb lett, mint az emlékeimben...Jól sikerültek az állatkerti fotóid, nagyon tetszett az ecsetfülű vaddisznó :-)(Még nem is hallottam ilyenről).