2017/04/25

Bréma és Oldenburg

Volt egy nagy átszervezés a munkahelyemen és én egy olyan csoportba kerültem, ahol a többség oldenburgi. Eddig folyton Frankfurt mellé Raunheimbe kellett járni, de most praktikusabb volt a pár frankfurtinak és nekünk kettő magyarnak menni Oldenburgba, mint a sok oldenburginak utazni Frankfurtba. Én ennek kifejezetten örültem. Ha már annyit utazunk akkor legalább lássunk is valamit. Frankfurtba legtöbbször csak egy napra megyünk, reggel a reptérről az irodába és délután meg vissza a reptérre. Frankfurtba még egyszer sem jutottam be. Oldenburgot szerencsére nem lehet megjárni egy nap alatt, sőt még kettő sem elég rá ha egész napos a munka. Most úgy terveztük a kolléganőmmel, hogy a hajnali géppel elindulunk, frankfurti átszállással 10 óra körül már Brémában lehettünk volna, ott akartunk egész nap nézelődni és délután átmenni Oldenburgba. Ebbe a jó kis tervbe beleszólt a brémai reptéri dolgozók sztrájkja, ami miatt törölték a gépünket, úgyhogy egész délelőtt a frankfurti reptéren ücsörögtünk és csak kettőre értünk Brémába a következő géppel. Végül is szerintem Bréma nagy részét  vagy legalább is a szebb részét így is láttuk, de mire vonattal átmentünk Oldenburgba és elgyalogoltunk a szállodába elfogyott az energiánk. Nem voltunk képesek még ott is szétnézni és másnap este is csak egy kis sétára maradt idő, harmadnap meg korán reggel indultunk haza. Remélem máskor is megyünk még és be tudunk pótolni mindent.



A Brémai muzsikusok a városháza sarkánál

Brémai Roland a városháza előtt

Az egyik legrégebbi Roland szobor 1404-ből,  Roland lovag a szabad (főleg Hanza) város jelképe. A mögötte lévő városházával a világörökség része.

Piactéri házak


Szent Péter dóm
 





Szent Jakab szobra a dóm kertjében



A Kádárok utcájának a bejárata



selyemcukor manufaktúra


A Brémai muzsikusok leszálltak egymás hátáról





Mérlegház


Oldenburg

kilátás a szálloda ablakból



 

Nincsenek megjegyzések: