Saturday, November 4, 2017

A szokásos őszi gombászós Őrség

Megint voltunk az Őrségben. Most 3 héttel később mint ahogy szoktunk. Ez jól látszott az erdő színén. Elképesztő volt a színkavalkád. Gombát is találtunk jó sokat, de abból is egy kicsit másféléket mint eddig.  Hazafelé Szombathely felé jöttünk, az új 2x2 sávos út miatt, ami tényleg sokkal gyorsabb és így még egy kis kultúrát is be tudtam csempészni a sok erdőjárás mellé mert megálltunk Jákon.


Lili az első 5 percben talált egy kapitális tinórut

Barna nyálkásgomba, jól látszik a nyálka a következő képen


nem tudom eldönteni, hogy ez melyik tobozlakó gomba lehet

itt sem vagyok biztos, hogy ez melyik koralgomba lehet

ilyenekkel volt tele az edő

ez a kedvencem, lila pénzecskegomba

ez is valamelyik koralgomba

ebből a sötét trombitagombából volt a vacsora, a maradékot meg akartuk szárítani, de sajnos nem száradt ki rendesen


tintahalgomba gyerek

és egy felnőtt, iszonyú büdös

sárga gereben, ebből is ettünk

meg a sárgásvörös társa

szarvasagancsgomba

itt látszik, hogy milyen sekély a fenyők gyökere




most már sok bölény van Pityerszeren


a mezőn is keresgéltünk

és találtunk mindenféle színes nedűgombát, a zöldessárga volt a legszebb


Kétvölgy reggel



ugyan ott ahol tavaly most is volt rókagomba, csak sajnos mások is jártak arra előttünk

de szerencsére őket a tölcséres rókagomba nem érdekelte, pedig az is nagyon finom

több szalamandrát is láttunk




a szélvihar néha esőfelhőket is hozott

egyszer csak megjelent körülöttünk ez a két kutya







az Alpok már havas













No comments: