2020/03/23

Kreatív karantén, komódfelújítás

Elhatároztam, hogy megpróbáljuk aktívan tölteni a bezártságot, márcsak meghülyülés ellen is. Utolsó napi bevásárlásnál elkanyarodtam a festékboltba meg az Obiba is, hogy legyen itthon minden ami kell a lassan másfél éve halogatott munkákhoz ha később bezárnának a nem élelmiszer boltok.
A próba próbája a régi fa fellépő volt és utána jött a komód.
Több okból is. Először is meg akarunk szabadulni a naracssárgás barna színtől teljesen. Hát ez a komód olyan volt és ráadásul igen meghatározó darab a nappaliban.
Másodszor nagyon szerettem volna már felhasználni az egyik barátnőmtől kapott mintás kerámia fogantyúkat. Harmadszor meg mindenképpen akartam egy próbadarabot a konyhabútor előtt, amin ki tudom próbálni a krétafestéket. Jó, a konyhabútor nem sötét grafitszürke lesz, de a festék minősége ugyan olyan, és a lakk is. Azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletesen működik. Nem kellett lecsiszolni festés előtt csat átmostam. A festék nagyon hamar szárad és két rétegben tökéletesen fed. A lakk végül is ezen a sötét színen nem lett jó, mert nem higítottam és így eléggé látszott, de símán rá tudtam menni mégegy réteg festékkel amit utána csak viasszal dörzsöltem át, mert a komód felülete végül is nincs annyira igénybe véve mint egy  konyhabútor. Tökéletes lett a végeredmény. Kicsit féltem a színtől, de szerintem nagyon jó választás volt.





Lehet, hogy a macsknak nem tetszik és megtámadta?




 


Nincsenek megjegyzések: