2022/03/15

Isten keze miatt Cserhát és Mátra megint

 Meg akartuk nézni az Isten keze kilátót a Cserhátban, csak nem számoltuk bele, hogy 4 napos ünnep van. A kilátónál tolongott a tömeg. Utána fölmentünk a Mátrába szerpentint fotózni a drónnal és majd a kedvenc Mátraderecskei dombjainkat is megnéztük. Kozárdon aludtunk, ahol a Vadvirág étteremben ettünk egy fantasztikus vacsorát. Foglaltam asztalt, mert a reggeli tömeg után azt hittük, hogy itt is sokan lesznek, de teljesen egyedül voltunk. A szálláshoz járó parádés reggelit is itt kaptuk, szintén teljesen egyedül. Amikor  a pincér megkérdezte, hogy ízlett-e a reggeli és becsomagolja-e a maradékot (annyi elképesztően finom különböző állatokból, mint ló, szamár, bivaly, készült szalámit meg kolbászt kaptunk, hogy lehetetlenség volt mind megenni), én mondtam neki, hogy imáim meghallgattak, mert a vacsorához kapott elképesztő nyúlpástétom előételből a reggelihez is kaptunk, és igen el szeretnénk vinni a maradékot. Erre két dobozzal jött vissza, mert a nyúlpástétomból, amit amúgy mind megettem, is hozott egy kb háromszoros adagot.   

Reggeli után ládáztunk egy kicsit, Kozárd mellett egy régi andezitbányában, aztán átmentünk Bujákra és először fölautóztunk a Sasbérc kilátóhoz utána meg fölgyalogoltunk a kálváriához, hogy most drónnal csináljunk képeket.

Hazafelé meg a Dányi horgásztónál álltunk meg egy rövid drónozásra.



























Nincsenek megjegyzések: