2022/04/10

madarak

  A szokásos verébtömeg és cinkék mellett az idén is sikerült lekapnom pár őszapót, tengelicet, meggyvágót, zöldikét  és süvöltőt is. Több mint 70kg eleséget megettek. Április elején már nagyjából befejeztem az etetést, de szerencsére maradt még kb 2 kg szotyola, amikor is a választás napján 20 centi friss hóra ébredtünk. Kiástuk a kocsit a hó alól és nyitásra lementünk szavazni, aztán kiraktam a maradék szotyit a madaraknak. Ennyi madár egyszerre sosem volt az etetőn mint aznap. Még a környéken lakó balkáni gerlepár is odajött és békésen falatozgatott a tengelicekkel. 

  A ház másik oldalán a hálószobában az ablakkal szemben dolgozom mostmár évek óta. Ott sokkal kitettebb a terep, nincsenek fák közvetlenül a ház mellett, viszont ott van a kerítés meg a vízcsap, amikre le szoktak szállni madarak, úgyhogy munka közben is a kezem ügyében szokott lenni a  fényképezőgép.  Ráadásul ide másmilyen madarak jönnek. Például több szajkó is lakik a közelben, ők rendszeresen a kerítésen nézelődnek, és egy házi rozsdafarkú is visszajár.


































Nincsenek megjegyzések: