2024/04/01

Megint Málta 2

 Nagypénteken Lili szabadnapos volt, úgyhogy bementünk Vallettába és átkompoztunk Birguba. Legközelebb ha megyek itt fogok kezdeni, mert a kompról, meg Birgu végéről végre olyan szögben látszódnak a Grand Harbour bejáratánál lévő világítótornyok, hogy ráférnek egy képre.
Birguban belecsöppentünk egy vallási felvonulásba, ami egy kicsit olyan volt mintha egy körmenet lett volna de úgy, hogy ők cipelik a stációkat, de a körmenet az szerintem szombaton van, szóval nem tudom, hogy ez mi volt.

Szombaton Lili barátja elvitt minket egy Ghajn Hamiem nevű gyönyörű helyre, egy tengerparti sziklafensíkra, csak annyira párás volt az idő, hogy semmi nem látszott rendesen és borzalmasan fújt a szél. Kb egy fél órát bírtuk, aztán bemenekültünk vacsorázni egy étterembe.

Vasárnap Ix-Xemxija-ból a keleti partról átgyalogoltam Rdum Majjiesa érintésével  Golden bay-be a nyugati partra. Ez kb 10 km volt, kevés szinttel, egy termékeny völgy oldalán egy ritkás, már majdnem erdőnek nevezhető fás rész mellett vezető úton, de szinte végig a tűző napon és az előző nappal ellentétben alig mozdult a levegő, úgyhogy eléggé kifáradtam. 


Birgu csücske a világítótornyokkal





alig bírják el, 30 méterenként megállt a menet, hogy lerakhassák a tartórudakra








4 ember csak a tartórudat viszi, amire lerakják ha pihennek


Ghajn Hamiem






mintha fél Málta egy hatalmas sziklakert lenne




a völgy tényleg termékeny, ezek az ültetvények tavaly ősszel is zöldek voltak, pedig akkor más már egyáltalán nem












a jobboldali magasabb fensíkon voltunk előző nap, de akkor a pára idáig nem lehetett ellátni


nőszirom mező


mintha nyár lenne



Nincsenek megjegyzések: