Sunday, October 25, 2015

Velencei-tó fölött

Nagynehezen rávettem Lilit, hogy menjünk el a Velencei-hegységbe, az Ingókövekhez.  Kicsit csalódás volt nekem ez a hely. Azért akartam odamenni mert 3 láda is van egymástól nem túl messze és az egyikkel már nagyon régen szemeztem. De  a láda  képeken alig van amber, most a sziklákat meg sem közelítettük, mert mindegyiken tömegek ültek, álltak, másztak.  Gyönyörű idő révén kirándulók hordái mozogtak mindenfelé. A másik láda meg egy elhagyott fiatal erdős részen volt, ahol igazából nem volt semmi érdekes, nem is értem, hogy minek tették oda a ládát. Az az erdőrész egyáltalán nem volt szép és sűrűn át volt szőve szederrel és csipkebogyóval. A harmadik ládát meg sem találtuk csak a kifosztott rejteket. Ha nekem nem a kilométergyűjtés lenne az egyik célom, akkor sokkal nagyobb lett volna a csalódás, de azért mégiscsak gyalogoltunk 8 és fél kilométert, a nap is sütött, úgyhogy nagy baj nem történt.
Hazafelé Lili masszív ellenállása ellenére még fölmentünk a Cseplek-hegyre is egy ládáért. Szegény elnyomott gyermek itt annyira azért nem érezte rosszul magát. Kb. ötvenszer leugrott a magassági pontról, amíg végre meg lett elégedve a képpel amit csináltam, és egy félórát a "tartom a napot" képpel is elszórakoztunk. Persze a nap kiégett, de nem akartuk megvárni a naplementét egy jobb kép kedvéért.











buddhista imazászlók alatt


vajon mi lehet ez?

ez a termése








3 comments:

Monika said...

Csodásak a fotók!!!!A lányka pedig gyönyörű és ahogy látom,erősen kamaszkorban van,így nem csodálom,ha nem akart már menni.:)))
A virágot,növényt nem ismerem,érdekes. És csodaszép!

aranyos fodorka said...

Clerodendrum trichotomum ’Fargesii’
Szecsuáni végzetcserje
Ez az izgalmas növény Nyugat-Kínában őshonos, illatos fehér virágai a nyár végén nyílnak, majd ősszel szemkápráztatóan kék bogyóival örvendeztet meg minket.
A Szecsuáni végzetcserje egy szenzációs, későn virágzó kis fa, nagyon dekoratívan díszítő termésekkel.

Jó sokáig kerestem, de megtaláltam !!! :-)

bk said...

Köszi Mari! Tudtam, hogy rád számíthatok, pedig én is kerestem egy ideig..:)