Tuesday, May 28, 2013

Koreaiak

Megjöttek végre a dél-koreai vendégek.  A Couchsurfing-en keresztül találtak meg kb. másfél hónapja. Először nem akartam fogadni őket, de aztán belegondoltam, hogy mikor van az embernek lehetősége koreaiakkal beszélgetni, meg különben is szimpatikusak voltak a képeik alapján, úgyhogy igent mondtam.
Úgy örültek a pozitív válasznak mint a gyerekek. Ez az első Coachsurfing tapasztalatuk, illetve a nő volt a lányával egyszer Japánban, de ott alig találkoztak a vendéglátóval csak megkapták a lakást. Teljesen jól csinálják. Természetesek, érdeklődőek, mindent meg akarnak kóstolni, ha attól eltekintek, hogy egy kicsit nehézkes velük a kommunikáció, de ez tapasztalatom szerint minden ázsiaival így van, nincsen velük semmi baj. Tegnap elvittem őket Esztergomba és Visegrádra aztán este együtt főztünk pörköltet nokedlivel.
Ma egyedül mentek be a városba, kíváncsi vagyok, hogy hogy oldják meg a hazajövetelt. Van náluk cédula, amit meg tudnak mutatni a buszjegyvételnél, remélem megoldják.




Kicsit homályos a kép, de ez annyira jó volt. Az őr bácsi a bazilika kupolájában megállított minket, hogy mondjon-e egy két érdekességet a kupola akusztikájáról. Beengedett minket az elzárt területre, hogy kerüljük meg a kupolát és a másik oldalon pont szemben álljunk meg a vasnál. Kiderült, hogy ez a speciális dupla kupola olyan jól vezeti a hangot, hogy a kb. 40 méterre lévő bácsi suttogását is lehetett hallani. Majd elkezdett gyönyörűen énekelni. Olyan volt mintha egy sztereo erősítőből hallanánk. Aztán a koreaiak is énekeltek, szintén gyönyörűen.


Átmentünk a szlovák oldalra is, csak hogy legyenek ott is, meg hogy csináljunk képeket a bazilikáról.



 Folyton egymást fényképezték és mindig fennhangon üvöltöztek hozzá, hogy one, two, three.


A néni 60 éves létére mindent kipróbált. Igaz, néha úgy tűnt mintha nem lenne teljesen százas, de szemmel láthatóan a pasit ez nem zavarta.


A nokedliszaggatástól el voltak ájulva, nekik is ígértem a szaggatót, majd veszek magamnak a piacon másikat, mert amit boltban lehet kapni, az nem olyan jó.

3 comments:

baloma said...

Azért ez a "hatvan éves néni" kicsit szíven ütött. Húsz éve még nem akadtam volna fönn rajta, de most....

bk said...

Igazából nem a 60 év miatt néni, hanem mert néha tényleg olyan "nénis" volt.
A pasi sokkal fiatalabbnak tűnt mint ő pedig egyidősek voltak.

aranyos fodorka said...

Nem ismerték a galuskát ? És ők tanítottak-e neked valami ínyencséget ?
Baloma: a hatvan éves bizony néni...akárhogy fáj is... és gondolj bele mi leszel 10 év múlva ? :-) Le se merem írni...Még az a szerencse, hogy aki megéri, az mind megöregszik.