2021/07/20

Erdély 1. nap Déva, Vajdahunyad, Demsus

Két barátnőmmel hónapok óta beszélünk róla, hogy nyáron végre el kellene menni valahová, de a hülye vírus miatt minden naponta változik, így nem mertünk semmit eldönteni és végképp nem mertünk semmit előre lefoglalni. Ráadásul hárman háromféle oltást kaptunk, de az egyik az orosz, amit még mindig nem fogadnak el egy csomó helyen, úgyhogy végül is Erdély mellett döntöttünk. Ide már úgyis akartunk menni valamikor, csak talán nem ilyen hosszabb nyaralásként. Nagyjából ugyan azt az utat jártuk be amit a húgom 50. szülinapi kirándulásán 2014-ben, csak most beletettem az akkor kimaradt helyeket is. Nagyon meleg volt végig és néhány nap elég zsúfoltra sikeredett, a végére nagyon elfáradtunk, de gyönyörű helyeken jártunk és töménytelen fotót csináltunk.

Déván kezdtünk. A várat eléggé felújították 7 év alatt. Utána Vajdahunyadon megnéztük a várat és még Demsus is belefért. A demsusi templon elképesztő! Nem csoda, hogy világörökségi helyszín. Még csak hasonlót sem láttam sehol. 

Láttunk nyájat, gyönyörű felhőket, retyezáti panorámát is, és a végén egy nagyon fura útmenti forrást mielőtt beértünk Hátszegre ahol a szállásunk volt.
























Nincsenek megjegyzések: