2017/08/29

Dél-Csehország, egy tökéletes nap, Holasovice

Éjszaka egy hatalmas viharral megérkezett a várva várt hidegfront. Reggelre pont kellemes lett az idő. Felhős lett az ég, aminek a tűző nap után nagyon örültünk.  A szállásunk Ceské Budejovice mellett volt egy tóparton, ahonnan negyed óra alatt átértünk Holasovicébe. Ez egy UNESCO világörökségi listán lévő kis parasztbarokk falu. Az eredeti, még a 16. században Ausztriából és Bajorországból idetelepült németeket a háború után kitelepítették és a falu teljesen elnéptelenedett, de aztán a rendszerváltás után újra életre kelt. Most már 140 állandó lakosa van.
Megkérdeztünk egy helyi embert, hogy miért van minden portán két épület. Egy két helyen látszott, hogy az egyik a lakóház a másik meg valami istálló-magtár szerűség, de a legtöbb helyen 2 lakóház alkotott egy együttest. Azt mondta, hogy általában több generáció élt együtt, az öregek a kisebb házban, a fiatalok a nagyobb, újabban.
A legtöbb helyen a fák vagy valami más miatt nem lehetett olyan messziről fotózni, hogy egy képen több ház is látszódjon, de aztán a kocsmában kávézás közben láttunk egy hosszúkás képeslapot egy gyönyörű képpel, amin az egész házsor látszott egyben. Meg is beszéltük, hogy hát igen a jó fotós mindenhol tud jó képet csinálni, amikor is a fecskék fotózása közben eszembe jutott, hogy de hát mi is tudunk, mert a telefonnal lehet panorámaképet csinálni. Ezután még egyszer körbejártunk mindent és csináltunk egy csomó panorámaképet. Szerintem van egy pár ami a torzítás ellenére is vállalható lett, de arra mindenképpen jó, hogy egy képen látszódjon a porta a két, sőt egy esetben három házzal.
A szomszédos Záborí nevű faluban is láttunk egy pár szép házat, ráadásul ott volt bőven hely a fotózáshoz is.





























ez már Táborí









1 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Egyszer olyan, volt sváb településen jártam, ahol a ház hosszú volt ugyan, de lakások kétfelé nyíltak. Nálunk Vöröstón vannak ilyen megoldások, szintén német eredetű. Csodás helyen jártok. S a végén megértettem ezeket a szép felújításokat. nekik is érdekük.